AZ UTÓD

A pusztában töltött sok-sok év után Izráel népe hamarosan belép az Ígéret Földjére. Az új nemzedék örökölte azt a földet, amit Isten még évszázadokkal azelőtt ősatyjuknak, Ábrahámnak ígért (1Móz 17:8). Isten tehát a sok visszaesés, a lázadások, a zúgolódás és a nép hitetlensége ellenére beteljesíteni készült ígéretét – csupán egy nemzedékkel később.

Olvassuk el 4Móz 27:12-23 verseit, és válaszoljunk az alábbi kérdésekre!

4Móz 27:12 versében az Úr arról szól, hogy Izráel népének „adta" a földet. Múlt időben fogalmazott, pedig az ígéret még nem teljesedett. Mit árul ez el Isten ígéreteiről?

Mit mondott Mózes, amikor az Úr ismét kijelentette neki, hogy bűne miatt nem mehet be arra a földre? Mi volt a legfőbb aggodalma? Szavai mit árulnak el jelleméről?

Miért volt fontos, hogy Józsué az egész közösség színe előtt kapja megbízatását?

Mózes, aki munkáját már elvégezte, hamarosan meghal. Feladatát Józsué veszi át, akit Isten jelölt ki utódjául. Különös, hogy nem Mózes egyik fia foglalta el apja helyét, hanem olyan valaki, aki bizonyította alkalmasságát. Józsuét nem Mózes, hanem maga Isten választotta.

A szövegből az is kiderül, hogy Mózeshez hasonlóan Józsuénak is Isten irányításával kellett vezetnie a népet, vagyis az írott törvényeken és parancsolatokon túl az Urim ítéletével is keresnie kellett az Úr akaratát (21. vers).

Milyen gyakran kérjük az Úr tanácsát imában, mielőtt fontos döntéseket hoznánk? Végeredményben milyen alapon döntünk, ha nem keressük Isten akaratát?


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: