SZOMBAT DÉLUTÁN

E heti tanulmányunk: 4Mózes 26–32; Róma 5

„Halld Izráel: az Úr, a mi Istenünk, egy Úr! Szeressed azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből" (5Móz 6:4-5).

A lázadó nemzedék, mivel nem akart, nem is lépett be az Ígéret Földjére – ahogy ezt az Úr előre kijelentette. Helyettük Isten a következő nemzedéket vezette a megígért föld határához. Ott azt az utasítást adta Mózesnek és Eleázár főpapnak, hogy számlálja meg a közösség férfitagjait húsz esztendőstől fölfelé, „mindenkit, aki hadba mehet Izráelben" (4Móz 26:2). Meglepő módon a második népszámláláskor összesen 601 730 főt számoltak össze (51. vers), majdnem annyit, mint az első összeírás alkalmával, közel negyven évvel korábban; akkor 603 550 volt a számuk (4Móz 2:32). A rájuk szabott isteni ítélet ellenére, amelynek következtében (Józsué és Káleb kivételével) már mindenki meghalt, Isten ekkorra bőségesen megszaporította őket, olyannyira, hogy a Moáb síkságán felsorakozott sereg minden szempontból felért az első nemzedék hadseregével.

Sok kérdés azonban nyitva marad: vajon ez az új nemzedék, amely szülei súlyos hibáinak következményeit hordozta, kész lesz-e tanulni azokból a hibákból, és engedelmeskedni fog-e az Úrnak? Mennyire lesznek felkészültek arra, hogy átvegyék a stafétát? Mit kellett megtanulniuk, és mit tanulhatunk tőlük mi?