ÁRON KIVIRÁGZOTT BOTJA

Bár ezrek haltak meg a Kóré által szított zavargásban, az Úr tisztában volt vele, hogy a papi vezetés kérdése még megoldásra vár. Rendkívül erős és fájdalmas ítéletet szabott ki a lázadókra, de tudta, hogy a nép még mindig forrong. Joggal törölhette volna el mindannyiukat az élők sorából, de nem akarta. Mindazok után, ami történt, az Úr továbbra is kész volt megtartani népét, és kinyilvánítani nekik megmentő kegyelmét.

Olvassuk el 4Mózes 17. fejezetét, és válaszoljunk a következő kérdésekre:

Mi volt a próba célja?

A nép válaszából mi bizonyítja azt, hogy végre megértették, csak az Isten által kiválasztott férfiak lehetnek papok?

Semmiképp nem lehetett tagadni a csodát, hogy Áron papi vesszeje kivirágzott, sőt mandulát is érlelt. Az izraelitáknak be kellett látniuk, hogy Isten olyan csodát tett a szentek szentjében, ami egyszer s mindenkorra Áront és leszármazottait jelölte ki a szent sátor papjaivá. Tragédia, hogy csak annyi szenvedés árán tudta ezt megérteni a nép! Az Úr bámulatra méltó módon még többet is kész volt tenni azért, hogy a helyes útra terelje őket.

A mi szemszögünkből nézve igen könnyű elítélni a hébereket. Mégis, mit látunk, ha magunkba tekintünk (2Kor 3:15)? Általában miért olyan nehéz megtanulni azt, amire Isten szeretne megtanítani? Miért nem bízunk meg benne annak ellenére sem, hogy szeretetének és kegyelmének oly sok bizonyítékát láttuk már?! Miért követjük el újra meg újra ugyanazokat a hibákat? Ami pedig még ennél is fontosabb: miért olyan fontos, hogy ne próbáljuk igazolni, mentegetni hibáinkat?


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: