Olvassuk el 4Mózes 14. fejezetét! Mi ennek a történetnek a legsúlyosabb és legfontosabb lelki tanulsága számunkra? Milyen vonatkozásban mondhatjuk, hogy sokszor mi is ugyanúgy teszünk, mint az ószövetségi nép?

Az izraeliták számtalan szörnyű bűne közül talán az volt a legmegdöbbentőbb, hogy vezetőt akartak választani, aki visszaviszi őket Egyiptomba (3-4. versek). Ha belegondolunk, hogy Egyiptom a bűn, a halál szolgaságának és az Istentől való elidegenedésnek a jelképe, akkor egy ilyen csodálatos szabadulás után nem találni mentséget tetteikre.

„A hűtlen kémek nagy hangon vettek részt Káleb és Józsué bevádolásában. A nép pedig azt kezdte el kiáltozni, hogy kövezzék meg őket. A megkergült tömeg kődarabokat ragadott, hogy megölje e hűséges embereket. Az őrültségre jellemző ordítozással rohantak előre. Hirtelen a kövek kihullottak kezükből, és mélységes csend ereszkedett rájuk. Remegni kezdtek a félelemtől. Isten közbelépett, hogy megakadályozza gyilkos szándékuk megvalósítását. Isten jelenlé-tének dicsősége lángoló fényként világította meg a sátrat… senki sem merte folytatni ellenállását" (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó. 353. old.).

Mi mutatja Isten hosszútűrését és kegyelmét, amit még ezekkel az emberekkel szemben is kinyilvánított, akik ilyen nyíltan fellázadtak ellene?

Figyeljük meg, mit tettek, miután az Úr büntetését megkapták! Bizonyos értelemben elutasították az Úr segítségét, és a maguk erejéből próbáltak cselekedni, ami persze tragédiához vezetett. Ha egyszerűen bíztak volna Istenben, aki oly sokat tett értük addig is, akkor elkerülhették volna a bajt. Sajnos, mint ahogy az minden bűn esetében igaz, sok ártatlan is szenvedett mások vétkéért, akiknek pedig semmi közük nem volt a lázadáshoz.