Izráelnek az egyik legnagyszerűbb bizonyossága a pusztában Isten jelenlétének látható jele volt, ami a legfeltűnőbb módon nyilvánult meg: felhő formájában nappal, tűz formájában éjszaka.
Gondoljunk csak bele! A táborba talán kétmillió ember tartozott; a kopár és veszélyes pusztaságban minden irányban sok kilométernyi területet foglaltak el. Mivel semmilyen közvetlen kommunikációs eszköz (rádió, telefon, internet) nem állt rendelkezésükre, valamilyen módon tudatni kellett a sokasággal, merre menjenek.
Olvassuk el 4Móz 9:15-23 verseit! Isten jelenlétének ez a megnyilvánulása hogyan közvetítette az Úr akaratát az útirányra vonatkozóan?
Isten nem mindig könnyen járható utakon vezette a látható felhő által népét. Jeremiás így ír erről: „[Ő] vezérelt minket a pusztában, a kietlen és járatlan földön, a szomjúságnak és a halál árnyékának földén, amelyen nem vonult át ember, és ahol halandó nem lakott" (Jer 2:6).
A felhő- illetve tűzoszlopnak mélyebb jelentősége is volt annál, hogy megmutassa, mikor és merre menjenek. Isten folyamatos jelenlétének jele volt ez számukra. 4Móz 9:16 szerint: „Úgy vala szüntelen: A felhő borítja vala azt; és tűznek ábrázatja éjjel." Mindegy, hol voltak éppen, milyen próbákkal néztek szembe, milyen ellenséggel találkoztak, Isten jelenlétének látható jele mindig ott lebegett előttük az égen.
Nagyszerű lehetett ennek tudata. A felhőnek és a tűznek minden bizonnyal elegendőnek kellett volna lennie ahhoz, hogy megőrizze szívükben az Isten iránti hűséget, bizalmat és engedelmességet. Igaz?
Döntés előtt állva, a tanácstalanság idején hányszor kívántuk már, hogy nappal a felhő, éjjel pedig a tűzoszlop vezessen? Milyen ígéreteket találunk a Bibliában arra vonatkozóan, hogy Isten ma is vezetni akar bennünket, és közöttünk kíván élni? Milyen döntéseket hozhatunk, amelyek által készségesebben követjük vezetését, és jobban tudatában lehetünk jelenlétének?
Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!