AZ ÚRNAK SZENTELT ÁTLAGEMBEREK

Istennek az volt a célja, hogy Izráelt teljes mértékben magáénak tudhassa; hogy „papok birodalma és szent nép" (2Móz 19:6) legyen, és így tehessenek majd bizonyságot közeli és távoli nemzeteknek egyaránt az élő Istenről, mindenek Teremtőjéről. Mindazonáltal a Sínai-hegynél az Úr különleges feladattal bízta meg a papokat és a lévitákat, mégpedig, hogy szolgáljanak neki a szent sátorhoz kapcsolódó szertartások és ünnepek körüli teendőkben.

Milyen fogadalmat tehetett egy közember (akár nő, akár férfi) az Úrnak, ha élete egy szakaszát neki akarta szentelni (4Móz 6:1-21)? Milyen tanulságokat vonhatunk le ebből arra vonatkozóan, hogyan mélyíthetjük el lelki életünket és az Úr iránti elkötelezettségünket?

A nazireus azt jelentette: „az odaszentelt", aki elhatározta, hogy egy bizonyos időre az Úrnak szenteli magát. A szülők eldönthették, hogy gyermeküket nazireusi életre ajánlják-e fel. Például Sámson édesanyja az angyal utasítására szentelte a fiát az Úrnak, azzal a szándékkal, hogy ő kezdi majd el megszabadítani Izráelt a filiszteusok kezéből (Bír 13:2-5; 16:17). Hasonlóképpen cselekedett Zakariás is, aki Gábriel angyal utasítására nevelte nazireusnak a fiát, Keresztelő Jánost (Lk 1:15). Anna szintén megfogadta, hogy Sámuel egész életében nazireus lesz (1Sám 1:10-11).

Érdekes a szőlő, illetve szőlőlé fogyasztására vonatkozó utasítás is: a szőlőskert és annak termése – a szőlőlé, a bor, a szőlőfürtök – az ókori ember számára a megművelt termőföld és birtok jelképe volt. Azzal, hogy nem fogyasztották a szőlő termését, a nazireusok egyértelműen kifejezték hitüket, miszerint egy jobb ország felé tartanak. Míg a szőlő a letelepedett élet jelképe volt, addig a nazireusok életmódjukkal arra utaltak, hogy „jobb után vágyódnak, tudniillik mennyei után; azért nem szégyenli őket az Isten, hogy Istenüknek neveztessék, mert készített nékik várost" (Zsid 11:16).

Adventistaként milyen vonatkozásban mondhatjuk el, hogy egy jobb ország után vágyódunk, függetlenül attól, hol élünk most? Milyen határozott módszerekkel kerülhetjük el azt, hogy szem elől tévesszük végső célunkat, mert olyannyira lekötnek bennünket saját szőlőink?


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: