A BETEGSÉGEK MEGFÉKEZÉSE

Képzeljük el a jelenetet, amint Izráel a pusztában, a Sínai-hegy lábánál táborozik! Nomádok ezrei nyájaikkal együtt, sok kilométernyire a civilizáció bármi formájától. Milyen orvosi ellátás állt rendelkezésükre? Semmilyen. Persze gondolva arra, hogy miféle gyógymódokat alkalmaztak akkoriban, talán így jobb is volt nekik! Ettől függetlenül, ilyen környezetben rendkívül gyorsan terjedhettek a járványok.

4Móz 5:1-4 versei szerint melyek voltak azok a csoportok, akiket a táboron kívül kellett helyezni az Úr Mózesnek adott parancsa alapján?

Úgy tűnik, bárkit leprásnak minősítettek, aki valamilyen komoly bőrbetegséget kapott. Aki valóban leprás volt (amit ma Hansen-kórnak neveznek), szintén ebbe a csoportba tartozott. Mindenféle ragályos bőrbetegséget veszélyesnek ítéltek a közösségre nézve. A sivatagi hőségben a vérzés, a folyás, vagy az oszlásnak indult holttest érintése szintén a betegségek járványos mértékű terjedését idézhette elő az egész táborban. Ezért úgy a férfi, mint a nő betegeket egészen addig kirekesztették a táborból, amíg, ha lehetséges volt, egészségük helyre nem állt. Az Úr nem gyűlöletből, hanem a nép egészsége érdekében rendelte el azoknak az elkülönítését egy táboron kívüli területre, egyfajta karanténba, akiknek megrendült az egészségi állapota. Még a mai, modern időkben is speciális kórházi szobákat alakítanak ki a fertőző betegségben szenvedők számára.

Ha a teológiai oldalát nézzük, miért különítették el a tábortól ezeket a beteg embereket (4Móz 5:3, utolsó rész)? Milyen lelki üzenetet érthetünk meg ebből saját életünkre vonatkozóan?

Figyeljük meg ezt az egész történetet lelki oldalról: a szennyeződés, a bűn és a bűnnek az emberre gyakorolt hatása szempontjából! Van-e hívő, aki ne tapasztalta volna már annak valóságát, hogy a bűn elszakít Isten közelségének érzésétől?! Ki ne érezte volna már az Istentől való lelki eltávolodást, ami abból fakad, hogy tisztátalannak számítunk Isten előtt?

Mi lehet az, amit ha megnézünk, olvasunk, eszünk, cselekszünk, vagy amire akár csak gondolunk, lelki értelemben kirekeszt minket a táborból? Ami pedig még ennél is fontosabb: mi az egyetlen megoldás erre a problémára? 1Jn 1:8-9


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: