Megnyílt az ég.
Csak egy vakító fényesség látszott.
És dörgött olyan végtelen erővel,
hogy az idegeimben is megrázott.
Kerestem a villámok útjait, de
nem tudta követni emberi szemem.
Vihar tombolt,
csavarta a fákat:
rólad beszélt hatalmas Istenem!
Én gyönyörködtem
végtelen erődben,
lelkem az alázat útjait kereste,
s a mindenséget rázó dörgések hangjába
az ajkam imáját, csak beleremegte.
– Teremtő Isten!
Ki mennyben és földön
el nem képzelhető hatalommal bírsz,
a fellegekbe villámló betűkkel
a természetnek, szabott törvényt
Te írsz.
Az én lelkembe,
az én szívembe is
villámló betűkkel
írd be útjaid,
s a villámok útján
teremtő szavadnak
soha el nem múló,
dörgő visszhangjait.