DIOTREFÉSZ (3JÁNOS 9-10)

Milyen fontos keresztény elvet fedezünk fel ebben a versben? Hogyan tanulhatjuk meg mi magunk is követni ezt?

Miután János szót ejtett Gájuszról és szolgálatáról, rátért a Diotrefész okozta problémára. Diotrefész annak a gyülekezetnek volt a vezetője, ahová Gájusz is tartozott. Nyilvánvalóan sok problémát okozott ez az ember, és János el is határozta, hogy a maga idejében foglalkozik az üggyel.

Olvassuk el 3Jn 9-10 verseit! Mi volt a probléma Diotrefésszel? A levélből megtudható kevés szóból is látszik, hogy magatartása homlokegyenest az ellenkezője volt annak, ami a kereszténység lényegéhez illik. Hogy viselkedett? Lásd még Ézs 14:13-14; Mt 12:37; 18:3-6; Fil 2:3!

Diotrefész valószínűleg kifejezetten problémás ember lehetett. Bizonyos gyülekezeti tagokat igyekezett félreállítani, sőt némelyeket ki is zárt, amiért alapvető keresztényi udvariasságot tanúsítottak mások iránt. Ez azonban még nem minden! Úgy tűnik, Diotrefész arra tört, hogy ő legyen a gyülekezet egyedüli vezetője, vagy legalábbis az, aki mindenben dönt. Valószínűleg összekeverte az evangélium szeretetét a hatalomvággyal. Arrogáns módon elutasította János apostol és mások tekintélyét; sőt Jánost még rágalmakkal is illette.

Ez veszélyes fejlemény volt, mert úgy tűnik, Diotrefész függetlenedni akart azoktól, akik szélesebb körben intézték az egyház ügyeit. Az ilyen hozzáállásban benne rejlett annak a lehetősége is, hogy ennek következtében igen komolyan megváltozhat az egyház természete, illetve az a szerep, amit a gyülekezeti tagok töltenek be az egyházban.

Elképzelhető, hogy mindannyiunkban „meghúzódik valami Diotrefész-ből"? Nézzünk magunkba! Nincs bennünk hataloméhség? Szoktunk azok ellen beszélni, akiket nem kedvelünk? Nem esünk abba a hibába, hogy azt tartjuk legjobbnak az egész egyház számára, ami személy szerint nekünk tetszik?


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: