GÁJUSZ ÉS A GYÜLEKEZETÉRT VÉGZETT SZOLGÁLATA (3JÁNOS 5-8)

Olvassuk el 3Jn 5-8 verseit, és mondjuk el saját szavainkkal! Milyen fontos üzenetet tartogat számunkra ez a szakasz?

Második levelében János a vendégszeretet kérdését veti fel, és óva int az eretnekséget tanító vándortanítók befogadásától. Az igaz hívők nem támogathatnak antikrisztusokat. Harmadik levelében megint visszatér a vendégszeretet kérdéséhez. Itt azt hangsúlyozta, hogy egyes utazó missziómunkásoknak segítség kellett. Ingyen hirdették az evangéliumot, de szükségük volt éjjeli szállásra és némi élelemre. Az eretnek tanítókkal ellentétben ezek az emberek minden tekintetben Istennek szánták magukat.

Gájusz támogatta és vendégül látta őket. A látogatóit meghatotta előzékenysége, ezért kedvezően nyilatkoztak róla a gyülekezetben.

Itt nemcsak a vendégszeretet példáját látjuk, nemcsak az éjszakai szállás biztosításáról van szó, hanem a szolgálat és a misszió munkáját támogató elvek egészéről. János hálás, hogy Gájusz segített. Magatartása azt bizonyította, hogy készségesen vállalta az evangélium terjesztését. Ilyen értelemben Gájusz mindnyájunknak példaként szolgál. Az Úr a hívőket választotta ki arra, hogy az igazságot az egész világon elterjesszék.

Olvassuk el Jel 14:6 versét! Ki ez az angyal, és mekkora területre szól a küldetése?

Keresztényként, különösen adventistaként tudatában kell lennünk: Isten arra hívott el, hogy támogassuk az evangélium terjedését szerte a világon. Bármi is legyen a tisztünk, a szerepünk, mindnyájan részt vehetünk benne.

„Jézus ekkor leült, odahívta a tizenkettőt, és így szólt hozzájuk: 'Ha valaki első akar lenni, legyen mindenki között az utolsó és mindenki szolgája'" (Mk 9:35, új prot. ford.).

Mennyire vesszük ki részünket az Istentől kapott igazság terjesztéséből? Mit tehetnénk még? Mennyi időről, pénzről és élvezetről vagyunk hajlandóak lemondani azért, hogy mások meghallják a Jézus Krisztusról szóló örömüzenetet és a második advent ígéretét?


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: