JÉZUS MEGJELENÉSE (1JÁNOS 3:5, 8)

Az alábbi versek tanúsága szerint mi történt Jézus első eljövetelekor? 1Jn 1:2; 3:5, 8

Jézus első adventjekor testben jelent meg. Eljött, hogy megoldja a bűn problémáját és lerontsa az ördög munkáit. Ha ez így van, akkor a hívőknek semmi köze sem lehet a bűnhöz és ahhoz, akitől a bűn ered, az ördöghöz. Azáltal, hogy közösségünk van a bűnnel, közösségünk van Sátánnal, Jézust pedig elutasítjuk.

1Jn 3:5 verse szerint Jézus elveszi a bűnöket. Ez a kijelentés bizonnyal Jn 1:29 versére utal. Hogyan vitte ezt véghez Jézus? Zsid 9:26, 28; 1Jn 2:2; 4:10; Jel 1:5-6

1Jn 3:5 verse közvetlenül nem árulja el, hogyan vette el Jézus a bűnöket, János első levelének és evangéliumának szövegösszefüggése azonban egyértelművé teszi, hogy kereszthalálával. Míg A zsidókhoz írt levélben azt olvassuk, hogy Jézus az áldozatával törölte el a bűnt, addig A jelenések könyvében az áll, hogy a vére által szabadított meg a bűntől.

1Jn 3:5 versének első része közvetve a keresztre mutat, második része pedig Jézus bűntelenségét hangsúlyozza, ami elengedhetetlen volt ahhoz, hogy kereszthalála által megváltson bennünket. János első levelének antikrisztusai bizonnyal nem fogták fel teljesen a kereszt és az értünk elszenvedett helyettes halál valódi értékét. Micsoda rövidlátás! Hiszen éppen Krisztus értünk hozott áldozata, kereszthalála, amelyben magára vette bűneink büntetését, képezi a megváltási terv alapját. Krisztus halála üdvösségünk egyedüli lehetséges útja, illetve az örök élet ígéretének záloga. Ha valaki ezt nem érti, akkor nem érti az evangélium lényegét sem.

Hogyan ad megoldást a kereszt a bűnnel, a bűntudattal, a félelemmel és a bizonyosság hiányával való egyéni küzdelmeink közepette? Hogyan ragadhatnánk meg jobban a Jézusban kapott reményt és ígéretet nemcsak a bűnbocsánatra, hanem a győzelemre nézve is?


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: