MIT TUDUNK MEG? (1JÁNOS 2:3-5)

A fenti igeszakaszban kétszer fordul elő az „erről tudjuk meg" kifejezés. Mi az, amit János szerint a keresztények megtudnak?

Először azt, hogy megismerték Istent (3. vers), másodszor pedig, „hogy őbenne" vannak (5. vers). Ha figyelembe vesszük, hogy örök életünk vagy örök halálunk a tét (lásd Jn 5:29) –, akkor ezek fontos tudnivalók, ugye?

Ugyanakkor ügyelnünk kell arra, nehogy a tudást tekintsük a megváltás eszközének. Ami azt illeti, János éppen az effajta eretnekséggel foglalkozik, vagyis azzal az elképzeléssel, amely szerint az ismeret a megváltás egyedüli útja.

A tudás/ismeret (gnosis) kulcsfontosságú fogalom volt az ókori vallásban, így a Krisztus utáni első évszázadok keresztényeinek hitvilágában is. A II. századra feltehetően már teljesen kialakult a gnoszticizmus eretnek tanítása a keresztények körében. A gnoszticizmus nem foglalkozott az erkölcsi magatartással. A hangsúlyt a misztikus tapasztalatra fektette, valamint az Istenről és az emberi természetről alkotott képzeletdús mítoszokra. E tan követőinek hite szerint a megváltást a titkos ismeretek biztosították, és nem az Úrral való hitkapcsolat.

Mit árulnak el az alábbi igék arról, hogyan használja az Újszövetség a tudás/ismeret fogalmát? Mt 13:11; Lk 1:34; Jn 17:3; Róm 3:20; 1Kor 8:1; 1Tim 2:4; 2Pt 3:18; 1Jn 4:8

Az Újszövetségben a megismerésnek/tudásnak van egy elméleti, teológiai jelentése; ugyanakkor a Szentírás a kapcsolatteremtésre is ezt a fogalmat használja. Ismerni Istent annyi, mint bensőséges, közvetlen kapcsolatban lenni vele. Az engedelmesség, a szeretet, a bűntől való tartózkodás mind egy ilyen kapcsolat meglétére utal. A tudás/ismeret elméleti és tapasztalati oldalának együtt kell járnia.

Noha János gyakran használja a (meg)tudni/(meg)ismerni igét, a tudás/ismeret főnév használatát kerüli. Talán azért mellőzi az inkább szakkifejezésnek tűnő szót, hogy elkerülje a gnoszticizmussal való keveredést.

Ismerjük az Urat, vagy csak tudunk róla? Mi az alapvető különbség a kettő között? Ami pedig még fontosabb: az utóbbi esetben (ha csak tudunk róla) hogyan változtathatunk ezen? Miért fontos, hogy ezt megtegyük?


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: