A BŰN PROBLÉMÁJÁRA ADOTT VÁLASZOK (1JÁNOS 1:7, 9; 2:2)

Nyilvánvaló, hogy e versekben János a bűn problémájával foglalkozik. Hogyan határozza meg a bűnt? 1Jn 3:4 versében a törvénytelenséggel azonosítja, 1Jn 5:17 versében pedig a gonoszsággal, vagyis az igazságtalansággal. A bűn a Szentírásban elénk tárt isteni akarattól való elhajlás, amely ellentétben áll az igazsággal. A bűnt elkövető embert elidegeníti Istentől, és ez az elidegenedés lelki halálhoz vezet. Egyes számban a bűn a bűnös Istentől való elszakadását jelölheti, míg többes számban (bűnök) a bűnös tettekre utal. Akárhogy is nézzük, egy bizonyos: a bűn valós probléma, és ha nem kezeljük, elpusztít bennünket.

1Jn 1:7 és a 9. vers ígéreteket tartalmaz a bűn problémájának megoldására. Melyek ezek az ígéretek, és hogyan tehetjük őket valósággá az életünkben? Hogyan lehet saját tapasztalatunk az, amit itt Isten nekünk ígér?

A bűnök bocsánata Krisztus kereszthalála által vált lehetségessé, azáltal, hogy áldozatként vérét ontotta. Mivel mi áthágtuk a törvényt, halált érdemelnénk; ám Jézus meghalt helyettünk és megszabadított a törvényszegésért járó örök kárhozattól. Sőt, vére megtisztít minden bűntől.

Részünkről viszont elengedhetetlen a bűnök megvallása. Az 1Jn 1:9 versében olvasható „megvalljuk" kifejezés azt is jelentheti, hogy beismerjük, elismerjük. A szöveg ugyan nem mondja ki, hogy ki előtt kell a bűneinket elismernünk, de utal Istenre. Azt olvassuk: ha megvalljuk a bűneinket, akkor Ő igaz és hű, hogy megbocsássa azokat. Nincs kizárva, hogy bűneink elismerése nyilvános bűnvallást is jelent azok előtt, akiket vétkeinkkel megbántottunk; mindazonáltal a bűnök megbocsátása egyedül Istentől van.

1Jn 1:9 verse a parancs erejével hat. Tegyük le bűneinket Isten elé, Ő pedig megbocsátja azokat és megtisztít. Mivel a bűntől vétkes lesz az ember, szükségünk van a megbocsátásra; a bűn tisztátalanná tesz, ezért szükségünk van a megtisztulásra. Jézus által Isten mindkettőt lehetővé teszi számunkra.

Életünk mely területein kell változtatnunk ahhoz, hogy megvalósulhassanak e nagyszerű ígéretek? Mi tart vissza attól, hogy Isten segítségét kérve teljesen elforduljunk a bűntől?


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: