Gyakran beszélünk a mi egyházunkról. Joggal lehetünk büszkék rá; ugyanakkor tudjuk, hogy a mi egyházunk sem tökéletes. Sok energiát fektettünk bele, tehetségünkből, időnkből és pénzünkből fordítunk rá, és jó okunk van a magunkénak érezni. Végeredményben azonban az egyház nem a miénk, hanem Istené. Ez pedig döntő különbség!

Krisztus mit mondott, hogy kié az egyház? Mt 16:18

Sokan teljesen félreértik, amit Krisztus arról a szikláról mondott, amelyre Isten egyháza épült. Ha figyelembe vesszük a teljes szövegkörnyezetet és az összes bibliai bizonyítékot, láthatjuk: alaptalan az az elgondolás, hogy Péter volna a szikla, akin az egyház alapul, és akinek különleges tekintélye Róma későbbi püspökeire szállt volna át. Péter Krisztusról, mint az élő Isten Fiáról tett hitvallása (Mt 16:16) az a szikla, amelyre Isten az egyházát alapozta.

Nézzük meg néhány más szimbólum jelentését is, amelyek ugyanezt az igazságot hangsúlyozzák, azt, hogy mivel az egyház Jézus Krisztusra épült, ezért az Ő egyháza, nem a miénk! Ef 2:20; 4:15-16; Jel 1:12-16, 20

A jelenések könyve 1:12-20 verseiben Jézus Krisztus bemutatása is tele van ószövetségi képekkel, mint a könyv sok más szakasza. Itt úgy láthatjuk Krisztust, mint aki hét gyertyatartó között jár, főpapi ruhába öltözve. Ezt olvasva ösztönösen az ókori szentélyben található gyertyatartóra gondolunk, amely Isten jelenlétét hirdette népe közt. Mielőtt A jelenések könyve részletekbe bocsátkozna azokról a dolgokról, „amiknek meg kell lenniök hamar" (Jel 1:1), meg akar bizonyosodni arról, hogy helyes szemszögből látunk-e mindent. Ez Jézus Krisztus kinyilatkoztatása, az Alfáé és az Omegáé, az Elsőé és az Utolsóé, mennyei Főpapunké, aki nem valamiféle távoli, merev istenség, hanem aki egyháza között jár.

Ha az egyház elsősorban Istené, mi a mi szerepünk benne? Akkor nem vagyunk a sáfárai? Milyen felelősséget helyez ez a vállunkra? Mennyire élünk e felelősség tudatában? Mit csinálhatnánk jobban?