Gondviselés a testünkről

A világon a legtöbb ember úgy gondolja, hogy teste a saját tulajdona, tehát szabadon rendelkezik vele. Ez nemcsak azokra a nőkre mondható, akiknek meggyőződése, hogy jogukban áll eldönteni, vállalják-e az abortuszt. Éppúgy igaz ez mindazokra, akik úgy érzik, akár árthatnak is a testüknek tiltott szerek élvezetével, vagy a nem megfelelő tápértékű élelem fogyasztásával, netalán a szabados nemi élettel.

Olvassuk el 1Kor 6:19-20 verseit, és imádkozzunk! Mire figyelmeztetnek ezek az igék a testünkkel való bánásmóddal kapcsolatban? Hogyan ültethetjük át az itt olvasottakat a gyakorlatba?

A közvetlen szövegkörnyezet arra utal, hogy Pál apostol itt elsősorban az erkölcstelenség hatására gondolt. Sajnos ez ma is épp annyira időszerű a világ számos táján, mint a romlottságáról ismertté vált ókori Korinthus városában volt.

Az alapgondolat itt az, hogy nem szabad „vétkeznünk a testünk ellen", mert nem a miénk. Először is, Isten teremtett meg Jézus Krisztusban. Ő az Alkotónk, ezért felelősséggel tartozunk neki mindenért, amit teszünk. Másodszor, Ő a Megváltónk, aki „áron" váltott meg. A helyes sáfárkodás testünk esetében magában foglalja az egészségünkkel való törődést is. Ez nemcsak arról szól, mit eszünk, hanem arról is, mennyit pihenünk, illetve, hogy kellő mozgással karbantartjuk-e testünket. Olyan szerek használata pedig szóba sem jöhet, amelyek függőséghez vezethetnek, vagy más módon ártanak.

Itt is szükség van az egyensúlyra. „Ne az egészség körül forogjon szüntelenül minden gondolatunk. Az egészséges életmód fontos része keresztény életmódunknak, de automatikusan kell működnie. Ha túl sokat törődünk egészségünkkel, ez a bálványimádás egy formája lehet, ami akár az Istennel való kielégítő kapcsolat útjába is állhat. Az egészségnek kell lehetővé tennie, hogy szolgáljuk Istent, és nem az egészség a végcél" (Leo R. Van Dolson és J. Robert Spangler: Healthy, Happy, Holy. Washington D. C., 1975, Review and Herald® Publishing Association. 43. old.).

Vessünk egy pillantást egészségügyi szokásainkra, de ne csak az étrendünkre! Mi az, amin változtatni kellene? Mi tart vissza attól, hogy meg is tegyük, azt, ami jó?


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: