További tanulmányozásra:

Olvassuk el a tanítványok elhívásának történetét Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1993, Advent Kiadó. „Megtaláltuk a Messiást" c. fejezetében, 102–111. old.!

„Jézus tanítványainak nem volt elegendő országának természetéről tanulniuk. Szívbéli változásra volt szükségük, amely összhangba hozza őket az alapelvekkel. Jézus magához szólított egy kisgyermeket, középre állította, majd gyöngéden átölelte és így szólt: 'Ha meg nem tértek és olyanok nem lesztek mint a kisgyermekek, semmiképpen nem mentek be a mennyeknek országába' (Mt 18:3). A kisgyermek szerénységét, önmagával nem-gondolását, bízó szeretetét – ezeket a vonásokat értékeli a menny. Ezek az igazi nagyság jellemzői" (i. m. 369. old.).

ÖSSZEFOGLALÁS: Nem kis dolog Krisztus tanítványának lenni. Sok hitre, kitartásra és akaratra van szükségünk ahhoz, hogy kövessük az Urat, bármilyen szenvedéssel is járjon ez. Krisztus tanítványának lenni azt jelenti, hogy hittel élünk, és a legnehezebb időkben is bízunk Istenben. Azt jelenti, hogy az ember kész meghalni az énnek, és Isten dicsőségére, mások javára él.

Beszélgessünk róla!

1. Gondoljuk végig, mibe kerül Krisztus igaz követőjének lenni! Ha van a csoportunkban, aki hajlandó elmondani, neki mibe került Krisztus követése, kérjük meg rá! Kérdezzük meg azt is, miért gondolja, hogy megéri!

2. Mivel segíthetünk az új hívőknek Krisztus jobb tanítványaivá válni? Tanítványnak lenni miért sokkal több, mint csupán elméletileg helyeselni bizonyos tanításokat, vagy csak hinni, hogy Jézus meghalt a bűneinkért?

3. Jézus tanítványainak neveztetünk, persze emberek is lehetnek példaképeink. Helyes, ha egy olyan ember tanítványának tartjuk magunkat, akit tisztelünk és példaképünknek tartunk? Ha igen, hogyan tehetjük ezt meg anélkül, hogy közben elfeledkeznénk, elsősorban kinek tartozunk hűséggel?

4. Hogyan harcolhatunk olyan bűnös emberi vágyak ellen, mint pl. az öndicsőítés, a hízelgés, a hatalom és tekintély utáni sóvárgás? Miért annyira ellentétesek ezek a vágyak mindazzal, amit a krisztusi tanítványság jelent?


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: