E világ tragikus valósága az önszeretet, a vak becsvágy, a gyűlölet, a versengés, a korrupció és a háború. Amíg a világ polgárai hagyják, tudatosan vagy nem tudatosan, hogy a sötétség fejedelmének elvei vezessék őket, a szeretetnek nincs esélye kivirágozni. Teréz anya azt mondta egyszer: „Ha megítéled az embereket, nem marad időd szeretni őket".

Aki igazán megtér és az Úr tanítványa lesz, annak az életét a szeretet elve uralja. Hiányosságaink ellenére állhatatosan növekszünk Isten és az embertársaink iránti szeretetben. A szó legigazibb értelmében a megtérés irányváltás – ami az önszeretetből Isten és mások szeretetéhez vezet.

Milyen alapelvet veszünk észre Isten parancsolatait tanulmányozva? Másként működik-e ez az elv, amióta Krisztus eljött közénk? 5Móz 6:5, 6; Mt 22:37-40

Ha valóban megváltoztunk Jézus Krisztusban, az Ő szeretete fogja meghatározni, hogyan bánunk a többi emberrel. Valószínűleg akad olyan is, akit nem anynyira kedvelünk, mégis arra hívattunk el, hogy mindenkit szeressünk; mindenkit, még legádázabb ellenségeinket is. Ez nemcsak környezetünk, hanem önmagunk számára is hatalmas áldásnak bizonyul. Adjunk szeretetet, feltétel nélkül fogadjuk el mindazokat, akikkel találkozunk, majd figyeljük, mi történik!

Hogyan kellene áthatnia a szeretetnek minden szavunkat és cselekedetünket? Mt 5:44; 25:31-46; 1Pt 1:22

„Ha a gyülekezet tagjai elvetik az önimádat minden formáját, és az Isten és egymás iránti szeretetet fogadják szívükbe, ami betöltötte Krisztus szívét is, menynyei Atyánk szüntelenül kinyilatkoztatja hatalmát általuk. Hadd fogja népét öszsze az isteni szeretet köteléke! A világ így felismeri majd Isten csodatévő hatalmát és elismeri, hogy Ő a parancsolatokat megtartó nép erőssége és segítője" (Ellen G. White megjegyzései: SDA Bible Commentary. 7. köt. 940. old.).

Vajon természetünk szerint szeretetteljesek vagy önzők és én-központúak vagyunk? A gyakorlatban mit tehetünk annak érdekében, hogy kimozduljunk az állandó önmagunkkal való foglalkozásból, és szeretetet tanúsítsunk mások iránt?