AZ IGE KUTATÁSA

Miért kutatták az írásokban a béreabeliek, hogy igazat mondott-e Pál? Miért nem hittek enélkül a szavainak? ApCsel 17:11

Pál Krisztust prédikálta az írásokból, és bemutatta, hogy Ő a megígért Messiás. Akik nyitott szívvel hallgatták, úgy érezték, nekik is tanulmányozniuk kell az írásokat, hogy lássák, tényleg igazat mond-e. Más szóval, Pál állítását sem tekintették elegendőnek. A Bibliának kellett meggyőzni őket.

Mit tudunk meg a Szentírás tanulmányozásának fontosságáról a következő bibliaszövegekből? Péld 2:1-6; Ézs 34:16; Mt 4:4; Jel 1:3

Ellen White következetesen emelte fel Isten Igéjét, és bátorította a gyülekezeti tagokat a tanulmányozására. „Isten Igéjét ajánlom Neked, kedves Olvasó, mint hited és gyakorlatod zsinórmértékét", írta az Early Writings c. könyv 78. oldalán. A nagy küzdelem bevezetőjében pedig ezt írta: „Igéje által Isten az emberekre bízta azt az ismeretet, amely szükséges az üdvösséghez. A Szentírást Isten akaratának hiteles, tévedhetetlen kinyilatkoztatásaként kell elfogadnunk. A Szentírás a jellem mércéje, a tanításaink zsinórmértéke és tapasztalataink próbaköve" (Budapest, 1985, H. N. Adventista Egyház, 10. old.).

Miért buzdították a történelem során mindig a próféták Isten népét, hogy tanulmányozzák Isten Igéjét? Ennek egyszerű az oka: Isten „Igéjét önmaga kinyilatkoztatásaként adta. Minden újólag felismert igazság a Szerzője jellemének egy-egy újabb kitárulkozása. A Szentírást Isten azért adta, hogy tanulmányozása nyomán az ember közelebbi kapcsolatba kerüljön Teremtőjével, és világosabb képet kapjon akaratából. A Szentírás az Isten és ember közötti kapcsolat eszköze" (i. m. 65–66. old.).

Ellen White írásait nem szabad a Biblia helyett használni! Ellen White egész életét azzal töltötte, hogy próbálta rávenni a gyülekezeti tagokat a Biblia olvasására; arra, hogy hitük és életük zsinórmértékévé tegyék.

Jézus mondja: „Tudakozzátok az írásokat, mert azt hiszitek, hogy azokban van a ti örök életetek; és ezek azok, amelyek bizonyságot tesznek rólam" (Jn 5:39).

Hogyan forgathatjuk a Bibliát a legnagyobb eredménnyel? Hogy lehetne a lehető legeredményesebb az az idő, amit bibliatanulmányozással töltünk?


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2009. 1. negyedév

A prófétaság ajándéka – a Szentírásban és az adventtörténelemben

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: