A TEOLÓGIA

A bibliai történelemben Isten arra is felhasználta a prófétaság ajándékát, hogy megvédje népét a teológiai tévedésektől. Nem volt ez másképp Ellen White szolgálatában sem. Az egyház kezdeti időszakában különböző fanatikus nézetekkel kellett megküzdeni. Voltak, akik már tökéletesnek gondolták magukat; mások azt hirdették, hogy nem kell többé dolgozni; megint mások újabb és újabb időpontokat neveztek meg, amikor szerintük Krisztus visszatér. A Kellogg-féle válság idején, a századforduló táján Ellen White tanácsa óvta meg az egyházat a panteizmustól. Szinte egyedül vezette el közösségünket a Szentháromság tanának elfogadására attól a gondolkodástól, miszerint Jézus nem volt Isten. Amikor A. F. Ballenger megpróbálta megváltoztatni a szentélyről szóló tanítást, Ellen White keményen ellene állt. Abban is komoly szerepe volt, hogy kora egyházát megóvja a törvényeskedésbe süllyedéstől. A. T. Jones-szal és E. J. Waggonerrel együtt kitartóan hirdette, hogy egyedül a Krisztusba vetett hit által, a törvény cselekedetei nélkül üdvözülünk.

Írásai halála után is iránytűként szolgálnak az egyház számára. A legutóbbi időben szintén az ő írásai mutattak pontos irányt a teremtés kérdésében is, ami komoly támadásnak van kitéve még soraink között is.

Mit tanít az Ószövetség az emberi élet eredetéről? 1Móz 1:1-3; 2Móz 20:8-11; Zsolt 33:6; Ézs 42:5

Az Ószövetség szerint az Úr hat nap alatt teremtette meg az életet földünkön. A jóm az a héber szó, amit Mózes első könyve 1. fejezete napnak fordít. Amikor a Biblia történelmi könyvei egy számnévvel összekapcsolva említik ezt a szót, az mindig egy 24 órás időtartamra vonatkozik (lásd 1Móz 7:11; 2Móz 16:1). Amikor Isten megpihent a teremtés hetének hetedik napján, megalapította a szombatot, a teremtés befejezett művének emlékét. Szilárd bibliai alapon állunk tehát a szó szerinti hat napos teremtéshez ragaszkodva, dacára annak, hogy még közülünk is vannak, akik valami más mellett érvelnek.

Ellen White már csaknem egy évszázada meghalt, mégis az ő szavai erősítenek meg e nagyszerű bibliai igazsággal kapcsolatban: „Visszavitettem a teremtés idejébe, és láttam, hogy éppen olyan volt az első hét, amikor az Úr hat nap alatt elvégezte a teremtés munkáját, a hetedik napon pedig megpihent, mint bármely másik hét" (Spiritual Gifts. 3. köt. 90. old.).


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2009. 1. negyedév

A prófétaság ajándéka – a Szentírásban és az adventtörténelemben

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: