JÖVENDÖLÉS

Soroljunk fel beteljesedett bibliai próféciákat! Ézs 44:28; Jer 25:11; Dán 9:24-27

Mintegy százötven évvel korábban Ézsaiás megjövendölte, hogy egy Círus nevű király fogja visszahozni a zsidókat Babilonból, és ő építi fel újra a jeruzsálemi templomot. A prófécia teljesedését Ezsdr 1:1-4 verseiben olvashatjuk. Jeremiás megjövendölte a babiloni fogság időtartamát, Dániel pedig a Messiás eljövetelének idejét – csaknem 600 évvel Jézus születése előtt. Mindkét prófécia bizonyítja a Szentírás ihletettségét.

Ellen White esetében is azt találjuk, hogy sok jövendölése teljesedett. Például 1861. január 12-én, három hónappal az amerikai polgárháború kitörése előtt, White testvérnő kapott egy látomást a Michigan állambeli Parkville-i gyülekezetben, amelyben az Úr egy halottakkal és haldoklókkal teli harcmezőt mutatott neki. Amikor elmondta, amit látott, így szólt hallgatóihoz: „Ebben a házban vannak, akik el fogják veszíteni fiaikat a háborúban" (Pacific Union Recorder, 1912. március 7. [Arthur L. White: Ellen G. White: The Early Years. 1. köt. 463. old.]). Az akkor jelenlévők közül nem kevesebb, mint öt család veszítette el fiait a polgárháborúban.

1885-ben Ellen White így írt: „Amikor a protestantizmus átnyújtja kezét a szakadékon, hogy megragadja a római hatalom karját, és amikor átnyúl a mélység fölött kezet fogni a spiritizmussal…, akkor tudhatjuk, hogy eljött Sátán hihetetlen munkájának ideje, és a vég közel van" (Ellen G. White: Testimonies for the Church. 5. köt. 451. old.).

Amikor Ellen White papírra vetette e sorokat, a protestánsok és katolikusok még állandó harcban álltak egymással. 1885-ben az ökumenikus mozgalom még mindig a távoli jövő „zenéje" volt, ám az idők bizony nagyot változtak. Csak egy példa: 1994. március 29-én 39 evangéliumi protestáns és római katolikus vezető írt alá egy dokumentumot, amely ezt a címet viselte: „Evangéliumi keresztények és katolikusok együtt: Keresztény misszió a harmadik évezredben." Íme a prófécia irányvonalának megdöbbentő teljesedése!


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: