LELKI AJÁNDÉKOK ÉS 1KORINTHUS 14

A korinthusi gyülekezetben sok probléma volt: megosztottság, erkölcstelenség, testvérek között bírósági perek, házassági problémák és az úrvacsorával való visszaélés. Probléma volt még a lelki ajándékokkal, különösen a nyelvek ajándékával (1Kor 14:1-5).

Mit jelentett a nyelvek ajándéka az Az apostolok cselekedeteiben? Szigorúan csak a bibliaszöveg alapján nézve, milyen nyelveken szólaltak meg az apostolok? ApCsel 2:1-11

Mit jelentett a nyelveken szólás a korinthusi gyülekezetben? 1Kor 14:1-25

Ha az ige igével való magyarázatának alapelvét alkalmazzuk, vagyis a homályos szakaszokat az egyértelmű versekkel értelmezzük, akkor arra a következtetésre kell jutnunk, hogy az 1Korinthus 14-ben használt nyelvek ugyanolyan természetűek voltak, mint az Az apostolok cselekedetei leírásában. Figyelembe kell vennünk azt is, hogy mindkét helyen ugyanaz a görög szó, a glossa szerepel. Más szóval, a bizonyíték mindkét esetben arra mutat, hogy természetfeletti módon tudtak idegen nyelveken beszélni. Olyan esetekre is értelmezhető ez, amikor valaki egy bizonyos nyelven beszél, hallgatói pedig saját nyelvükön hallják szavait. Mindenesetre ez egyértelműen kizárja a nyelvek ajándéka értelmezésének azt az általános és elterjedt változatát, hogy ez érthetetlen nyelveken való megnyilvánulás volna.

Azt is meg kell említenünk, hogy Isten az ember értelmére hat. Vajon arra indítana az Úr, aki óvott a pogányok módjára való fecsegéstől (Mt 6:7), hogy értelmetlen hangokat adjunk ki? 1Kor 14:22 szerint a nyelvek jelül számítanak a hitetleneknek, mint ahogy pünkösdkor történt. Hogyan lehetne tehát az jel a hitetleneknek, ha valakiből olyan hangok törnek fel, amelyeket senki nem ért meg? A nyelvek – ahogy az Az apostolok cselekedetei 2. fejezete is mutatja – valódi nyelvek, amelyek az egyház épülését szolgálják. Továbbá, a lelki ajándékok a közösség javára vannak (1Kor 12:7), ami kizárja, hogy egy ajándék csupán az egyén dicsőségét szolgálja, ahogy az úgynevezett modern ajándékokról ma gondolják.

Vegyük számba, mi mindenről beszélünk a hétköznapokban! Mennyi ebből az értelmes, megfontolt beszéd, és mennyi csupán üres fecsegés?


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2009. 1. negyedév

A prófétaság ajándéka – a Szentírásban és az adventtörténelemben

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: