A prófétaság ajándéka

E HETI TANULMÁNYUNK: 1Mózes 20:7; 2Mózes 15:20; 5Mózes 18:15;

SZOMBAT DÉLUTÁN

Máté 11:11; János 6:14; Zsidók 11:24-26

„És monda [az Úr]: Halljátok meg most az én beszédeimet: Ha valaki az Úr prófétája közöttetek, én megjelenek annak látásban, vagy álomban szólok azzal" (4Móz 12:6).

A történelem során egészen a mostani időkig mindig voltak, akik jóslatokat hirdettek a jövőről. Jövendöléseik a legtöbb esetben nem váltak valóra. A jóslatok teljesülésében azonban sok minden közrejátszhat. Talán merő véletlen? Vagy az Úr tette? Esetleg az, hogy az ellenség igyekszik a lehető legtöbb embert becsapni?

Sátán biztosan felhasznál hamis próféciákat és prófétákat arra, hogy félrevezesse az embereket. De vigasztalhat a tudat, hogy Istennek vannak igaz prófétái, akik által kinyilatkoztatja akaratát. A Szentírásban Isten azoknak adta a prófétaság ajándékát, akik élő kapcsolatban álltak vele. Nem voltak ugyan bűntelenek, de küzdöttek, hogy összhangban éljenek Isten kinyilatkoztatott akaratával. Személyes kapcsolatot ápoltak az Úrral, ezért tudta különlegesen felhasználni őket.

A TANULMÁNYRÓL RÖVIDEN: Vajon az ó- és újszövetségi próféták szentek vagy hétköznapi emberek voltak? Milyen szerep jutott Izráelben a prófétáknak? Az Újszövetségben mi a különbség apostolok és próféták között?


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2009. 1. negyedév

A prófétaság ajándéka – a Szentírásban és az adventtörténelemben

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: