KRISZTUS ÁLTAL

Isten kinyilatkoztatásának középpontja és főszereplője Krisztus személye, a testben megjelent Isten. Amikor az Úr tervében elérkezett az idő, „kibocsátotta Isten az Ő Fiát, ki asszonytól lett, aki törvény alatt lett" (Gal 4:4). Mintegy 33 évig élt Palesztinában, meghalt a kereszten, feltámadt a sírból, és felemeltetett Atyjához.

Mit árulnak el az alábbi versek arról, hogy miben különbözött Isten Krisztus által adott kinyilatkoztatása a kinyilatkoztatás más formáitól, amelyekről a héten tanultunk? Jn 1:14; 3:16; 14:8-9; Kol 2:9; Zsid 1:1-2

A Biblia messze felülmúlja Istennek a természetben adott kinyilatkoztatását, ám semmilyen írott feljegyzés nem érhet fel Isten Fia személyes jelenlétével. A Biblia Isten eszköze, ami által megvalósítja célját életünkben. Maradandó értéke számunkra azonban nincs, ha csupán érdekes történelemkönyvnek tartjuk. Ha nem engedjük, hogy elvezessen a benne kinyilatkoztatott Úrhoz, akkor bibliatanulmányozásunknak nem sok haszna lesz. A Biblia elsődleges szerepe, hogy közölje Isten kinyilatkoztatását, amelyet Fia, Jézus élete és halála által mutatott be a világnak.

„Az igazi világosság eljött volt már a világba, amely megvilágosít minden embert" (Jn 1:9). Hogyan segít ez a vers jobban megérteni Istennek Krisztusban adott kinyilatkoztatását?

Ez az Ige nem azt mondja, hogy mindenki elfogadja a világosságot, hanem azt, hogy a megvilágosodás csak Jézustól jöhet (ApCsel 4:12). Az igazi világosság abban az értelemben árad mindenkire, ahogyan Jézus mindenkiért meghalt – de nem mindenki fog üdvözülni. János el is mondja a továbbiakban, hogy sokan nem fogadják el e világosságot (Jn 1:10-12).

Mennyire jól ismerjük az Úr Jézust? Mit válaszolnánk, ha valaki megkérne: „Beszélj nekem Jézusról! Milyen Ő, mit tehet értem?" Beszélgessünk erről szombatiskolai csoportunkban!


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: