Az Éden kertjében Isten szemtől szemben beszélgetett Ádámmal és Évával. „És meghallák az Úr Isten szavát, aki hűvös alkonyatkor a kertben jár vala; és elrejtőzék az ember és az ő felesége az Úr Isten elől a kert fái között" (1Móz 3:8). Attól a végzetes naptól kezdve azonban, amikor olyan vakmerő engedetlenséget követtek el Urukkal szemben, többé már nem élvezhették társaságát (1Móz 3:23-24), és attól kezdve nem tarthattak vele olyan közvetlen kapcsolatot.

Az alábbi igék mit árulnak el az Istennel való szemtől szembeni találkozás eseteiről? 1Móz 18:1-15; 32:30; 2Móz 33:11; 6:22; Bír 13:2-3

Az Ótestamentum gyakran azonosítja Isten angyalát vagy az Úr angyalát magával Istennel. Jákób egyféleképpen utal Istenre és az Angyalra (1Móz 48:15-16); Mózesnek az Úr angyala jelenik meg az égő csipkebokorban, ám Isten szól hozzá (2Móz 3:2-6); az Angyalt, aki megjelent Gedeonnak, Istennel azonosítja a Biblia (Bír 6:11-14); ugyanez igaz az Úr angyalára is, aki megjelent Manoahnak és feleségének (Bír 13:11-22). Valahányszor Isten testi formában mutatkozott meg emberek előtt, mindig emberhez hasonló alakban jelent meg.

Jn 1:18 versében János így fogalmaz: „Az Istent soha senki nem látta; az egyszülött Fiú, aki az Atya kebelében van, az jelentette ki őt." Az ószövetségi időkben az embereknek megjelenő isteni lény tehát bizonyára Jézus volt, nem az Atya. Ellen G. White ezt mondja: „Ádám bűnbeesése után az Úr már nem szólt közvetlenül az emberhez; az emberiséget átadta Krisztusnak, attól fogva a kapcsolattartás rajta keresztül történt. A Sínai-hegyen is Krisztus jelentette ki a törvényt" (Fundamentals of Christian Education, 237–238. old.).

Tapasztalatunk szerint mit okoz a bűn és a lázadás Isten és ember között? Vagyis hogyan hat Istennel való kapcsolatunkra, ha olyasmit teszünk, amiről tudjuk, hogy rossz, bűnös? Miben érezzük az Úrtól való elszakadást? Eltávolít-e Istentől a bűntudat, csökkenti-e az imádság és az Istennel való közösség utáni vágyat? Ennek fényében jobban megértjük, hogy mi történt az Édenben?