Isten közeledése

E HETI TANULMÁNYUNK: 1Mózes 18:1-15; 32:30; 2Mózes 4:10-17;

SZOMBAT DÉLUTÁN

Zsoltárok 19:1-7; János 1:14; 3:16; Kolossé 2:9

„Minekutána az Isten sok rendben és sokféleképpen szólott hajdan az atyáknak a próféták által, ez utolsó időkben szólott nékünk Fia által, akit tett mindennek örökösévé, aki által a világot is teremtette" (Zsid 1:1-2).

Isten alapvetően kétféle módon mutatja meg önmagát az emberiségnek: általános és személyre szóló kinyilatkozatás által. Az általános kinyilatkoztatás azt jelenti, hogy a természet világa és a lelkiismeret által jelenti ki önmagát minden embernek (lásd Zsolt 19:2; Róm 1:20). A különleges kinyilatkoztatás pedig Istennek a prófétákon keresztül, valamint Jézus Krisztus által közvetített üzenete, amit a Szentírásban találunk. Ezen eszközök által jelent meg az Úr az ótestamentumi pátriárkáknak és prófétáknak, hogy tudassa akaratát. Hatalmát és szándékát Izráel történelmében is nyilvánvalóvá tette. Később pedig elküldte Fiát, aki emberi testet öltve teljesen egyedülállóan, erőteljesen mutatta be az Atyát.

Ezen a héten a kinyilatkoztatás mindkét módját megvizsgáljuk.

A TANULMÁNYRÓL RÖVIDEN: Mi az általános és mi a különleges kinyilatkoztatás? Mit tanít Istenről a természet? Mire nem tud megtanítani? Miben különbözik a Jézus Krisztusban adott kinyilatkoztatás minden más kinyilatkoztatástól?


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2009. 1. negyedév

A prófétaság ajándéka – a Szentírásban és az adventtörténelemben

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: