Kozmikus megbékélés

Hogyan írja le a Biblia a bűn problémájának végső megoldását a világegyetemben? Jel 20:11-15; 22:3-6

A bibliai remény az egész világegyetemre kiterjed, és arra a pillanatra tekint előre, amikor a Bárány vére árán szerzett megbékélés egyetemessé válik. Ez a millennium végén történik meg, amikor a gonoszok újra életre kelnek, Sátán pedig az Isten és népe elleni utolsó csatára készül, hogy megkaparintsa az uralmat, amire mindig is vágyott. Ez azonban éppen a millennium után következik be, miután a megváltottak minden kérdésre kielégítő választ kaptak, Isten ellenségei meg szembesülnek bűnük és lázadásuk jegyzékével. Ekkor az a következtetés, amire a mennyei család a millenniumi országlás idején jutott, éppen egybevág azzal, amire a gonosz erői jutottak a földön. Isten trónja előtt elismeri Isten igazságát és szeretetét minden fél, beleértve Sátánt, az angyalait és a kárhozatra jutókat is, akik nyilvánosan és önként kimondják majd, hogy rossz ügyért harcoltak. Mind megvallják azt is, hogy Isten igazságos, elismerik Krisztus uralmát, és elfogadják az Igaz által felettük kihirdetett isteni ítéletet (Fil 2:9-11). Ezzel beismerik, hogy megérdemlik a halált. Erre a döntésre jut Isten népe a millenniumi ítélet alatt. Az egész univerzum végre tökéletesen egyet ért: el kell törölni a gonoszság erőit. Ezzel a világegyetem meg lesz tisztítva minden olyan kétségtől, ami Isten igazságosságát és szeretetét illetően esetleg felmerülhetne, és minden értelmes teremtmény együtt dicséri majd Istent szeretetéért, igazságosságáért.

Olyannyira elsöprő erejű lesz a kárhozatra jutók ellen szóló bizonyíték, hogy még Sátán is „látja, hogy lázadása, amelyre senki sem kényszerítette, alkalmatlanná tette a mennyei életre. Képességeit az Isten elleni harcban gyakorolta. A menny tisztasága, békéje és harmóniája mérhetetlen gyötrelem lenne számára. Isten irgalma és igazságossága ellen emelt vádjai elnémulnak. A gyalázat, amellyel Jahvét akarta illetni, teljesen visszahull reá. És Sátán most leborul, és beismeri, hogy Isten jogosan ítélte el… A nagy küzdelem összes tényét látva, az egész világegyetem – hűségesek és lázadók – egyként hirdetik: 'Igazságosak és igazak a Te utaid, óh szentek Királya!'" (Ellen G. White: A nagy küzdelem. Budapest, 1985, H. N. Adventista Egyház. 595–596. old.).

Olvassuk el 1Kor 4:5 versét! Hogyan tanulhatunk meg bízni az itt talált ígéretben?


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2008. 4. negyedév

Az engesztelés és Krisztus keresztje

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: