TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA:

„Az embernek nem kellett elhordoznia a bűn terhét, és soha nem is fogja megismerni a bűn átkának rettenetét, amit a Megváltó magára vett. Nincs az a bánat, amely az Ő bánatához lenne fogható, akire elsöprő erővel hullott Isten haragja. Az emberi természet csak véges mennyiségben tudja elviselni a megpróbáltatásokat. Ami véges, csak véges mértéket képes kiállni, és az emberi természet összeroskad. Ám Krisztus természetének nagyobb képessége volt a szenvedés elviselésére, mert az ember isteni természetben létezett, ami képessé tette annak a szenvedésnek az elviselésére, amit a kárhozott világ bűnei okoztak. A Krisztus által kiállt haláltusa kiszélesíti, elmélyíti és részletesebbé teszi a bűn jellegéről alkotott képet, és azt is, ami bemutatja, mit hoz Isten azokra, akik továbbra is megmaradnak a bűnben. A bűn zsoldja halál, de Jézus Krisztus által Isten ajándéka örök élet a bűnbánó, hívő bűnösöknek" (Ellen G. White magyarázata, SDA Bible Commentary. 5. köt. 1103. old.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1) Olvassuk el gondosan a fenti Ellen G. White idézetet! Lényegében azt mondja, hogy egyetlen halandó teremtmény szenvedése sem mérhető Isten Fiának a kereszten kiállt gyötrelméhez. Mit árul ez el arról a magas árról, amit Isten fizetett a bűnért? Hogyan segíthet Jézus szenvedésének mindent felülmúló volta egy kicsit jobban megérteni, miért is létezhet szenvedés a szerető Isten által teremtett világban? Vigaszt találunk-e abban, hogy Isten jobban szenvedett a bűntől, mint bármelyikünk valaha?

2) Foglalkozzunk a szerdai résszel, az Istenség egymástól való időleges elszakadásával! Mit találunk ebben a gondolatban, ami segíthet jobban megérteni az engesztelés mélységét? Mennyiben volt ez a mi bűneink büntetése a Szentháromság számára? Beszéljünk erről szombaton az osztályban!

3) Mit jelent önzetlenül odaadni magunkat másokért? Milyen példákat találunk a mindennapi életből ennek az elvnek a működésére? Hogyan tudnánk egyénileg és gyülekezeti szinten is ezt jobban bemutatni?

ÖSSZEFOGLALÁS: A kereszten Jézus érezte a bűnösök Istentől való örök elszakadásának teljességét. A bűn büntetését Isten maga fizette meg Krisztusban, engesztelést szerezve bűneinkért.


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2008. 4. negyedév

Az engesztelés és Krisztus keresztje

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: