TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA:

Azonnali helyettesítés: „A türelmetlen ember engedett Sátán kísértésének, és pontosan azokat a dolgokat tette meg, amelyeket Isten megtiltott. Krisztus, Isten Fia, az élők és a holtak között állva ezt mondta: 'Legyen enyém a büntetés! Az ember helyébe lépek. Kapjon egy újabb esélyt!'" (Ellen G. White magyarázata, SDA Bible Commentary. 1. köt. 1085. old.).

Izsák feláldozása: „Ábrahámnak nemcsak a saját érdekében kellett meghoznia az áldozatot, és nem is kizárólag az utána jövő nemzedékekért, hanem a menny és más világok bűntelen lényeinek okulásáért is. A Krisztus és Sátán közötti küzdelem csatatere – a föld, ahol a megváltás terve megvalósult – a világegyetem tankönyve. Mivel Ábrahám korábban kételkedett Isten ígéreteiben, Sátán azzal vádolta az angyalok és Isten előtt, hogy nem teljesítette a szövetség feltételeit, és ezért méltatlan annak áldásaira. Isten az egész menny előtt bizonyítani akarta szolgája hűségét; be akarta mutatni, hogy nem fogadhat el kevesebbet, csak a tökéletes engedelmességet, és jobban fel akarta tárni előttük a megváltás tervét" (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó. 120–121. old.).

Ézsaiás 53. fejezetének fontossága: „Ezt a fejezetet tanulmányozni kell! Úgy mutatja be Krisztust, mint Isten Bárányát. Akit eltölt a büszkeség, akinek lelke hiúsággal tele, nézzen a Megváltónak erre a képére, és porig alázza meg magát! Az egész fejezetet kívülről meg kellene tanulnunk. Hatása megzabolázza a bűntől beszennyezett és önmagát magasztaló lelket, és alázatra készteti" (Ellen G. White magyarázata, SDA Bible Commentary. 4. köt. 1147. old.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1) Tekintsük át újra az e heti tanulmányunkat! Ismételjük át a naponta tanultakat azzal kapcsolatban, amit az Isten által felfedett ószövetségi beszámolókból megtudhatunk a megváltás tervéről! Beszélgessünk el erről szombatiskolai osztályunkban!

2) Olvassuk el az első Ellen White idézetet! Mit árul el Isten jelleméről? Mit jelent „újabb esélyt" kapni?

3) Beszéljük meg az osztályban a Mória hegyén történteket! Még milyen tanulságot találunk ebben a részben a hit által való élettel kapcsolatban?

ÖSSZEFOGLALÁS: Évszázadokkal azelőtt, hogy Krisztus eljött a földre, az Úr ígéreteket tett a megváltásra. Ígéreteit nagyon pontosan teljesítette. Már csak az a kérdés, mit teszünk mi az Úr ígéreteiben megmutatkozott megbízhatósága és hűsége láttán!


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2008. 4. negyedév

Az engesztelés és Krisztus keresztje

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: