Isten Jézusban mutatta meg tervét

A következő versek alapján mit „kellett" Jézusnak megtennie azért, hogy végrehajtsa a megváltás küldetését (Lk 4:43; 9:22; 17:25; 19:5; 22:37; 24:7, 26, 44)?

E versek legtöbbjében találunk egy szót, amit úgy fordíthatnánk, „szükséges" (görögül: dei). Ez a szó Jézus életének egy nagyon fontos részét tárja elénk. Jézus egész életét az irányította, amit meg kellett tennie azért, hogy küldetését elvégezze: „…cselekednem kell annak dolgait, aki elküldött engem" (Jn 9:4). Nyilvános szolgálata kezdetén azt mondta a tanítványainak: „A többi városban is hirdetnem kell az Isten országának evangéliumát, mert ezért küldettem" (Lk 4:43, új prot. ford.). Jézus szolgálatát egyértelműen meghatározta készsége, hogy beteljesítse Isten tervét az emberiség megváltására. Életének minden vetülete része volt ennek a tervnek. Például meglátta Zákeust, és ezt mondta neki: „…ma nékem a te házadnál kell (szükséges) maradnom" (Lk 19:5).

Jézus szolgálatának igazi célja azonban túlmutatott azon, hogy késztetést érzett Isten országa jó hírének prédikálására. Volt egy sötét ösvény, amelyen „szükséges volt" végighaladnia. El kellett mennie Jeruzsálembe. Dönthetett volna úgy is: nem megy, de tudta, hogy ez elengedhetetlen az isteni tervhez. Így hát azt mondta tanítványainak, hogy „Jeruzsálembe kell (szükséges) mennie, sokat kell szenvednie" és „… meg kell (szükséges) öletnie" (Mt 16:21, új prot. ford.). Odament, mert szükséges volt, hogy megvesse a gonosz nemzedék (Lk 17:25), a bűnösök közé sorolják (Lk 22:37) és felemeljék a keresztre (Jn 3:14; 12:34). A halál azonban még nem volt elég küldetése beteljesítéséhez. Fel is kellett támadnia (ApCsel 17:3), hogy megdicsőüljön, és ott maradjon, amíg minden prófécia teljesül (ApCsel 3:21). Az örök tervet követte, amit a Szentháromság gondolt ki.

Melyek azok a dolgok az életünkben, amelyeket meg kell tennünk, amelyek szükségesek, és mi minden nem az? Hogyan tudunk különbséget tenni köztük, és miért olyan fontos, hogy képesek is legyünk erre?


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2008. 4. negyedév

Az engesztelés és Krisztus keresztje

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: