Fizikai és örök halál

Isten Ádámhoz intézett szavai – „ha eszel róla, meg kell halnod" (1Móz 2:17, új prot. ford.) – azt mutatják, hogy a halál az Isten elleni lázadás következménye. A halál és a bűn elválaszthatatlan egymástól. Ez nemcsak lelki halál; a bűnösök fizikai és örök halálát is jelenti. A bűnnel való kapcsolata miatt a halál nem egyszerűen biológiai jelenség, hanem az élet Forrásától való örök elszakadásunk félelmetes tudata – hiszen ez az örökös semmivé válásunkhoz vezet. A halál minden megnyilvánulási formájában olyan, mint a bűn: egyetemes és elkerülhetetlen (Róm 5:12; Zsid 9:27).

Olvassuk el Róm 5:10-21 verseit! Hogyan hatolt be a világba a halál? Mi idézte elő? Mi az egyetlen kiút számunkra?

A halál és a szenvedés együtt jelentek meg a világban – a bűn következményeként. Senki sem született és nőtt fel ezen a bolygón úgy, hogy elkerülhette volna a fájdalmat és a szenvedést. Talán nem tudjuk szavakkal kifejezni, mi a szenvedés, de mély tapasztalati tudást szereztünk e téren. A Bibliából kitűnik, hogy halandó, bűnös mivoltunk, valamint a fájdalom és a szenvedés között kapcsolat van. A halál ereje olyan nagy, hogy még mielőtt meghaltunk volna, már érezzük jelenlétét a fizikai, érzelmi és pszichológiai fájdalmon keresztül, amit a betegség, a bizonytalanság és a félelem okoz. Hatására romlik az életminőség, és belép a depresszió.

A betegség jelenségét – a bűn másik következményét – úgy mutatja be a Biblia, hogy „életem közel került a holtak hazájához. A sírba roskadók közé sorolnak" (Zsolt 88:4-5, új prot. ford.). A halál betörése a mindennapi emberi létbe része a bűn jelenségével közvetlen kapcsolatban álló nehéz helyzetnek. Az embereknek szükségük volt Valakire, aki életet adhat nekik azáltal, hogy meghal helyettük, megszabadítva őket nemcsak a bűntől, de a fájdalomtól, a szenvedéstől és a haláltól is.

Mit tanultunk a halállal kapcsolatos saját tapasztalatainkból, akár úgy, hogy mi magunk jártunk közel hozzá, akár mások halálának szemtanújaként? Mi mutat rá teljes tehetetlenségünkre a halállal szemben? Hogyan vezethet el a halál valóságának tudata arra, hogy közelebb kerüljünk az Úrhoz?


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2008. 4. negyedév

Az engesztelés és Krisztus keresztje

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: