Milyen bibliai bizonyítékot találunk 1Mózes 1–3. fejezeteiben, ami alátámasztja, hogy Ádám és Éva tette Isten elleni lázadás volt (lásd pl. 1Móz 2:16-17; 3:2-3, 6)?

1Mózes 1–3. fejezeteiben nem találjuk meg a lázadás szót Ádám és Éva bűnére vonatkozóan, de a gondolata ennek ellenére jelen van. Az első emberpár nemcsak nyíltan szembefordult az isteni paranccsal, de az engedetlenség folyamatában Isten iránti hűségük is megváltozott. Éva az ellenség érvelésére hallgatott, és sokkal megbízhatóbbnak tartotta azt, mint Isten határozott kijelentését. Arra a következtetésre jutott, hogy az isteni parancs túlságosan korlátozó, és csak úgy érheti el a legtöbbet, amire lehetősége nyílna, ha kivívja függetlenségét a Teremtőtől. Ádám Isten helyett a feleségére hallgatott, és hozzá csatlakozott a lázadásban.

Milyen azonnali következményei lettek a bűnnek, amit kifejezetten Isten elleni lázadásként értelmezünk (Ézs 59:2; vö. 1Móz 3:23-24)?

Ádám és Éva lázadása véget vetett annak a bensőséges kapcsolatnak, amit azelőtt Istennel élveztek. Lázadásuk természetéből kifolyólag nemcsak Istenhez, hanem egymáshoz fűződő viszonyuk is megromlott. A kölcsönös szeretet és elkötelezettség helyébe lépett Isten elleni lázadás mindkettőjükre szégyenkezést hozott (1Móz 3:7). Kapcsolatuk többé nem volt harmonikus (12. vers). Mégis a lázadás legszörnyűbb következménye az lett, hogy elszakadtak Istentől, és úgy gondolták, félniük kell tőle, el kell rejtőzniük előle (8–10. versek). Már nem szeretet és összhang jellemezte Isten és az emberek kapcsolatát. Szükség volt a békéltetés tettére.

Mi a saját tapasztalatunk a bűnnel? Hogyan támadja Istennel és a többi emberrel való kapcsolatunkat? Hogyan mutatkoznak meg ugyanazok az alapelvek a saját tapasztalatainkban éppen úgy, mint ahogy arról Mózes első könyvében olvashatunk?