Hogyan ír Pál Krisztus kozmikus szerepéről (Kol 1:16-17)?
Nem a természeti törvények tartják meg harmonikus egységben a teremtett világot, legyenek bármilyen fontosak is, hanem a szerető Isten ereje Krisztus személyében. A szeretet köteléke nemcsak a keresztényeket fogja egybe (Kol 3:14), hanem az univerzumot is ez a kötelék tartja össze. Ez nem egy személytelen erő, hanem Isten lényének lényege. Az Isten elleni támadás a világegyetem kormányzása elleni támadás is, a teremtés isteni rendjének megbontására tett kísérlet.
Olvassuk el Jób 1:8-11 verseit! Hol látjuk ezekben a versekben, hogy Sátán magát Istent támadja?
Sátánnak Jób és Isten ellen felhozott vádjai ugyanazok, amelyekkel a mennyben támadta az Urat. Szerinte Jób nem szeretetből, hanem önző érdekből szolgálta Istent, azért, hogy megkapjon dolgokat; Isten pedig megadott neki mindent, szolgálatát így biztosítva magának. Azzal érvelt, hogy Isten kormányzatát az önzés jellemzi – nem az önzetlen szeretet, amint azt Isten állította. Szerinte az emberek valódi természete a káosz közepette mutatkozik meg, és ha esélyük van rá, fellázadnak Isten ellen.
„Krisztus mindent Istentől kapott, de azért kapta, hogy továbbadja. Az összes teremtett lényért szolgálatot végez a mennyben, így az Atya élete a szeretett Fiún keresztül árad mindenekhez, s a Fiú által tér vissza a dicséret és a boldog szolgálat szeretettel telt folyama mindenek hatalmas Forrásához. Így zárul Krisztusban az áldások körforgása, amely szemlélteti a nagy Adományozó jellemét – az élet törvényét.
Ezt a törvényt a mennyben áthágták. A bűn gyökere az önzés. Lucifer, az oltalmazó kerub első kívánt lenni a mennyben" (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1989, Advent Kiadó. 13. old.).
Hogyan tudnánk jobban beilleszkedni „az áldások körforgásába"?
Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!