Péter apostol – a misszió egyik oszlopa

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: Zsoltárok 18:3, 32; 95:1; Máté 16:18;

Apostolok cselekedetei 5:15; 10:25, 28-43; 11:19-26;

Galata 2:11-14

„Mikor pedig látták Péternek és Jánosnak a szólásban való bátorságukat, és megértették, hogy írástudatlan és közönséges emberek, csodálkoznak vala; meg is ismerék őket, hogy a Jézussal voltak" (ApCsel 4:13).

KULCSGONDOLAT: Az átformálódott Péter minden idők egyik legkiválóbb misszionáriusa lett, dacára annak, hogy továbbra is maradt tanulnivaló a számára.

Múlt heti tanulmányunkban szemlélhettük azt a csodálatos átalakulást, ahogy a megbízhatatlan Péterből az egyház egyik oszlopa lett. Milyen könnyű lett volna borzalmas botlása után lemondani róla, mint aki már nem használható az Úr szolgálatában! Ahogy láttuk azonban, Isten nem akarta ezért összetörni hősét.

Miután visszakapta helyét a tanítványok között, Péter egyetlen küldetésnek szentelte életét: gondoskodni Jézus nyája lelki táplálásáról – Krisztus gyülekezetének tagjairól, de a még kívülállókéról is. Azt is láthattuk, mit végzett el Péter életében Krisztus, hogy nagyszerű misszionárius legyen belőle. Ezen a héten missziója eredményeit fogjuk szemrevételezni. Végigkísérjük Pétert néhány tapasztalatában, amikor kulcsszerepet töltött be a korai egyházban. Nyomon követjük, hogyan segítette az evangélium magvetését a pogányok között.


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2008. 3. negyedév

A reménység hírnökei

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: