„De jaj néktek, képmutató írástudók és farizeusok, mert a mennyeknek országát bezárjátok az emberek előtt; mivelhogy ti nem mentek be, akik be akarnának menni, azokat sem bocsátjátok be" (Mt 23:13).

A Jézusról alkotott képünk igen gyakran kedves, finom, a legutolsó bűnössel is óvatosan és lágyan viselkedő személyt állít elénk, ám a portré ezzel még nem teljes. De még mennyire, hogy nem! Amikor eljött annak az ideje, Jézus a dorgálások özönét zúdította egy bizonyos csoportra. Ahogy azt mindnyájan tudjuk, Jézus erős kifejezésekkel kelt ki az akkori Izráel vallási vezetőinek garmadájával szemben. Szavai ilyenkor nagyon erősek voltak, fellépése pedig egynémely ószövetségi prófétáéra emlékeztetett. Ez legfőképpen azért nem lehet meglepő, mivel azokat is Ő ihlette szavaik elmondására, ill. lejegyzésére. Ily módon századokon keresztül maga Jézus volt az, aki itt vagy ott kérlelte népét. Ma vajon másként volna ez?

Olvassuk el Máté evangéliuma 23. fejezetét! Milyen vádakat olvasott Jézus a vezetők fejére? Hogyan osztályoznánk ezeket? Számunkra melyik vád lenne a legbántóbb, és miért? Ha csak néhány mondatban lehetne összefoglalnunk Jézus panaszainak a lényegét, mit írnánk?

Ha valóban figyelmesen elolvassuk Jézus szavait, meglátjuk, hogy szinte az összes dolog, aminek elkövetésével vádolja őket, megütközést kelt bennünk. Egyvalami mindazonáltal egészen egyértelműen kibontakozik: ezek az emberek képmutatók voltak; lelkük rútságát a hit és a kegyesség álarca mögé rejtették.

És mi vajon milyen látványos, vallásoskodó műsorokkal rukkolunk elő? Menynyire viselkedünk másként szűkebb családi körben, mint nagyobb nyilvánosság előtt? Vajon hogyan látnának bennünket a helyi gyülekezetben, ha úgy ismernének, amilyenek ténylegesen vagyunk? Tehetünk valamit azért, hogy többet adhassunk valós önmagunkból, mint a nyilvánosságnak szánt változatból?