Jézus ugyan Isten öröktől fogva létező Fia, de mindenestül ember is volt, aki közöttünk élt és lakozott. Emberként a legkülönbözőbb emberi – családi, baráti – kapcsolatokat ápolta. Álmélkodást nem annyira az kelt bennünk, hogy kapcsolatokat épített. Ami igazán csodálatos nála, az az, hogy úgy döntött, olyan emberekkel is kapcsolatba lép, akiket mások többnyire elkerültek.

Olvassuk el Mt 11:19; Mk 2:15-16 és Lk 15:1-2 szakaszait! Miféle emberek társaságában találjuk itt Jézust? Társadalmunkban kik várnának hiába hasonló hozzáállást a „tiszteletre méltóbb" emberektől?

Jézus azért jött, hogy mind élete, mind halála által kinyilatkoztassa Isten jellemét a világnak. Jézus Isten jellemét mutatta be, amikor szóba elegyedett az – legalábbis földi mérték szerint – alantasaknak tekintettekkel; bemutatta, hogy Isten mit tart jónak ill. rossznak. Emberként hajlamosak vagyunk csak azt nézni, ami kívülről látható (lásd 1Sám 16:7), Isten ellenben azt vizsgálja, ami a szívben van, ahol azt is meglátja, amit mi rendszerint nem.

Mt 21:28-32 szerint Jézus miért ápolt kapcsolatot kétes hírű emberekkel? Milyen fontos üzenetet érthetünk meg ebből mi, „vallásos és tiszteletre méltó" emberek?

Jézus az emberekkel ellentétben jól tudta, mi lakik a másik szívében; látta, mi játszódik le azokban, akik kívülről méltatlanoknak és reményteleneknek látszottak. Ugyanakkor azt is látta, mi megy végbe azok belső világában, akik kívülről igazaknak és kegyeseknek tűntek. Mi talán félrevezethetjük egymást, mi több, önmagunkat is, az Urat azonban soha!

Hogy viszonyulunk társadalmunk „vámszedőihez és bűnöseihez"? Milyen mértékben adunk helyt az írástudók és farizeusok gondolkodásmódjának? (Ne feledjük, hogy ezek az emberek a végletekig becsapták önmagukat!)