Ki volt Jézus? – 1.

Az emberek hosszú századokon át vitatkoztak Jézusról, dicsőítették énekben, írtak, prédikáltak róla, átkozták, filmeket készítettek életéről, sőt, meg is haltak érte. A legtöbben azonban még csak nem is ismerik, illetve azt sem tudják, mit tett értük.

Ha valaki megkérdezné tőlünk, ki volt Jézus, mit felelnénk, és miért?

Bármit is mondunk, a válaszban mindenképpen meg kell emlékezni arról, hogy Jézus Isten Fia volt, aki meghalt a bűneinkért, de feltámadt. Nagyszerű tudni, hogy hatalmas dolgokat cselekedett, míg földünkön járt; amikor prédikált, szavaiból különleges erő áradt; feltárta előttünk Isten jellemét. Végső soron azonban a felsorolt dolgok egyike sem számítana igazán, ha Jézus nem halt volna meg helyettünk, így nyújtva mindnyájunknak az örök élet ígéretét (ha mi is igényeljük azt a magunk számára).

Miért olyan alapvetően fontos Jézus személye megismerésében halála és az, amit azáltal végzett el (lásd Mk 9:12; Lk 24:7; Jn 1:29; Róm 5:15-21; Zsid 2:9)?

A történelmet végigpásztázva sok nagyszerű személyt láthatunk, akik csodálatos dolgokat vittek véghez. Olyanokat, amelyek a felszínes szemlélő előtt még látványosabbnak tűnhetnek, mint a Názáreti Jézus tettei. Lényét nem ismerve Jézusról talán azt mondhatták egyesek, hogy nem volt más, mint egy „nem hivatalos minőségben" tanító rabbi Róma egy viszonylag kicsiny és jelentéktelen tartományából, aki korai halált halt, és követőnek mindössze egy maroknyi, rettegő, kedve szegett csapat maradt utána. Másfelől, mihelyt felfogjuk, hogy ki volt Ő, és földi léte során mit tett, felismerjük: egyetlen ember sem méltó egy napon említtetni vele, bármit tett is. Arról nem is szólva, hogy Jézus és értünk végrehajtott tettei nélkül végül semmivé lenne minden, amit e világon emberek alkottak, ha mégoly nagyszerű is, hiszen Jézus és halála nélkül elpusztulna az egész világ, és minden, ami abban van.


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2008. 3. negyedév

A reménység hírnökei

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: