János alapvető tanításai

Mi Kol 2:8 mondanivalója a mi kultúránk és hagyományvilágunk keretei között? Mire kell vigyáznunk?

A Biblia sokszor veszi elő a hagyomány témáját, és bizony kevés jót mond róla. Egy ízben a farizeusok és a törvénytanítók megkérdezték Jézust, miért hágják át tanítványai a vének hagyományait azzal, hogy étkezés előtt nem mossák meg kezüket (Mt 15:2). Ez a hagyomány a rabbik által felállított szabályrendszeren és paragrafusokon, nem pedig a Szentíráson alapult.

Milyen konkrét utalásokat tett Jézus Mt 15:3 valamint Mk 7:13 verseiben azzal kapcsolatban, hogy miért rombolhatja az emberek hitét a hagyomány?

Keresztelő János küldetésének lényeges részét képezte az, hogy fellépett a hagyományokkal szemben, és Isten kinyilatkoztatott Igéjéhez vezette vissza az embereket. Ellen G. White így írt: „Mi tette Keresztelő Jánost kiemelkedő prófétává? Gondolatban elzárkózott a zsidó nemzet tanítói által bemutatott hagyományok tömegétől, és nyitottan fordult a felülről jövő bölcsesség felé" (Ellen G. White: Conflict and Courage. 276. old.).

Keresztelő Jánost nem kötötték a hagyományok, sem más megszokott beszédformulák. Síkra szállt a bűn valamennyi formájával szemben, legyen az házasságtörés vagy társadalmi igazságtalanság. Valahányszor Isten üzenete világosan és kétértelműségtől mentesen szólal meg, az emberek eltérő módon reagálnak. Voltak, akik azzal vádolták Keresztelő Jánost, hogy démonok vannak benne (Mt 11:18). Természetesen történt ilyesmi Jézussal is (Jn 7:20).

Mondhatjuk-e, hogy minden hagyomány rossz? Miért igen vagy miért nem? Bárhol is élünk, hogyan őrizhetjük meg kultúránk egyes jegyeit úgy, hogy eközben hűségesek maradunk az Úrhoz?


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2008. 3. negyedév

A reménység hírnökei

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: