Élet és üdvösség Krisztus által – 1.

Sok nagy igazság uralta és ösztönözte Pál apostol életét, küldetését. A felsorolás élén a megfeszített Jézus története állt. Ez az esemény volt mindannak alapja, amit tanított és tett. A korinthusiaknak ezt írta: „Mert nem végeztem, hogy egyébről tudjak tiköztetek, mint a Jézus Krisztusról, mégpedig mint megfeszítettről" (1Kor 2:2). A galáciaiaknak pedig így írt: „Nékem pedig ne legyen másban dicsekedésem, hanem a mi Urunk Jézus Krisztus keresztjében" (Gal 6:14). Ezek a versek tesznek bizonyságot arról, hogy Pál számára Krisztus keresztje (ami szükségképpen magában foglalja Krisztus feltámadását is) egész teológiájának központja. Bárhol ütjük fel írásait, azt látjuk, hogy Pál sokféle módon ábrázolja annak roppant nagyságát, amit Jézus végzett el a kereszten az ember megmentéséért.

Róm 5:10 Róm 6:18 Róm 7:2-4 Róm 8:15-17 Gal 2:16 Ef 1:7 1Tim 2:6 1Pt 1:18-19

Olvassuk el az alábbi igéket, amelyek mind az üdvösségről szólnak! Mit mondanak arról, amit Krisztus végzett el értünk?

Pál különböző hasonlatokkal és szóképekkel festi le, mit tett értünk Krisztus. Valószínűleg azért, mert egyetlen hasonlatban lehetetlen összefoglalni annak végtelen voltát, ami a kereszten történt értünk.

Mennyire kap középponti helyet a kereszt Istenről való gondolkodásunkban? Mennyire összpontosítjuk a figyelmünket erre? Miért fontos a keresztet állítani bizonyságtevésünk középpontjába?


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2008. 3. negyedév

A reménység hírnökei

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: