Pál apostol nem volt mindig Pál apostol. Korábban mint a tárzusi Saulus, a korai egyház üldözőjeként lépett fel. Később élte át azt az élményt, ami a helyes irányba állította, és nem csupán a saját életét, de még a történelem menetét is megváltoztatta.

Olvassuk el ApCsel 9:1-9 verseit, Pál megtérésének leírását! Mi történt vele, ami ilyen látványosan megváltoztatta? Mennyire lehetett nehéz szembenéznie azzal, hogy Jézussal kapcsolatban végzetes tévedésben élt?

Pálnak nem volt szüksége mélyenszántó teológiai magyarázatokra, mielőtt átadta volna önmagát Jézusnak. Ezt ott helyben megtette, amikor így szólt: „Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem?" (6.v.). Jézus ádáz ellenségéből megtört szívű, alázatos szolgája lett.

Megtérését követően Pál találkozott Péterrel, Jakabbal és Jánossal – akiket az apostolok között „oszlopoknak" tekintettek –, és megegyeztek abban, hogy különleges elhívása alapján Pálnak a pogányok apostolaként kell útra kelnie (vö. Gal 2:7-9).

Olvassuk el ApCsel 13:47 és Ézs 49:5-6 igéit! Mi volt az a cím és rendeltetés, amit Pál és Barnabás saját magára is vonatkoztatott, de amit az Írás elsősorban Jézusra nézve használt (Lk 2:30-32)?

Jóllehet Pál önmagát különleges küldöttnek illetve eszköznek tekintette a pogányok elérésére, a zsidóknak ugyanúgy hirdette a jó hírt. A többi apostol, mint Péter is, főképp a zsidóknak prédikált, de Isten őket szintén felhasználta a pogányok közötti bizonyságtételre is. Valójában Péter volt az első apostol, aki az evangéliumot a pogányokhoz vitte (lásd ApCsel 10. fejezet).

Alighanem kevesen éljük át olyan drámaian a megtérést, mint Pál. Egy bizonyos ponton viszont mindnyájunknak szükségünk van megtérésre. Milyen tapasztalatot szereztünk megtérésünkkor? S ami a legfontosabb, mit tanultunk ebből az élményből, aminek köszönhetően másoknak is segítségére lehetünk?