Gyengéd szeretet

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: Máté 5:44-48; 19:13-14; 23:37;

Lukács 10:38-42; János 8:2-11; Apostolok cselekedetei 6:7

„Mikor pedig látta vala a sokaságot, könyörületességre indula rajtuk, mert el voltak gyötörve és szétszórva, mint a pásztor nélkül való juhok" (Mt 9:36).

Mt 9:35 versében az áll, hogy Jézus bejárta Palesztina sok részét, „hirdetvén az Isten országának evangéliumát, és gyógyítván mindenféle betegséget és mindenféle erőtelenséget a nép között". Kiábrándult korunkban, amikor az emberek minden felajánlott segítség mögött valamilyen hátsó szándékot sejtenek, friss szellőként hat Jézus szolgálatának indítéka: az őszinte szeretet, amit a Biblia csak „könyörületesség"-nek nevez (36. vers). Jézus részvéttel tekintett az emberekre, megesett a szíve rajtuk. Hasonló törődést láthatunk Mk 8:1-3 verseiben, ahol amiatt aggódott, nehogy az emberek az éhségtől elájuljanak hazafelé menet. „Már három napja vannak velem – emlékeztette tanítványait –, és nincs mit enniük; ha pedig éhesen bocsátom őket haza, kidőlnek az úton, mert némelyikük messziről jött" (2–3. vers, új prot. ford.).

Jézus ugyan negyven napon át böjtölt, mégis törődött azoknak az embereknek az egészségével és biztonságával, akik mindössze három napig nem ettek szinte semmit (valószínűleg azért nem lehettek minden élelem híján).

E heti tanulmányunkban Jézus szeretetből fakadó együttérzését próbáljuk nyomon követni, amit megfigyelhetünk egyes emberek életében, de Izráel egész népére vonatkozólag is.


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2008. 2. negyedév

Jézus csodája

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: