Személyes hitéletünk (1János 2:6)

Istennel járni – a messze múltból eredő gondolat. Az első egyértelmű bibliai utalást valószínűleg 1Móz 5:22, 24 verseiben találjuk. „És mivel Énók Istennel járt vala; eltűnék, mert Isten magához vevé" (24. vers). A járt-nak fordított héber szó nyelvtani alakja folyamatosságra, állandóságra utal, arra, hogy Istennel járása Énók egész életében tartott. Hibáival, küzdelmeivel együtt Énók mindig az Úrral járt. Ezt mi, keresztények is megtehetjük. Ne feledjük azonban: nagyon könnyű engedni, hogy valami gátolja ezt a folyamatot!

Imádkozzunk, és úgy olvassuk el 1Jn 2:6 versét! Milyen követendő elvet állít elénk ez a szöveg? Amint már az előző tanulmányokban is megállapítottuk: mi nem tudunk mindent úgy tenni, ahogy Krisztus (nekünk nem is szabad!). Hogyan valósíthatjuk meg életünkben mégis azt, amiről ez az ige szól? Mit jelent úgy járni, ahogy Jézus járt?

Olvassuk el, mit mondott Jézus Mt 13:22 versében! Hogyan összegzi ez mai tanulmányunk lényegét? Világos, hogy a vélt akadályok közül egyik sem valós indok arra, hogy letérjünk az útról, hiszen az Úr mindent látott előre. Milyen fontos tehát, hogy Istentől kapott erőnk szerint minden tőlünk telhetőt megtegyünk, és naponta döntsünk, amint Jézus is tette, hogy szoros kapcsolatban, szüntelen az Úrral járjunk! Ugyan miért adnánk bármit is a kísértőnek, amibe belekapaszkodhatna, aminek segítségével elfordíthatna Jézustól?!

Függetlenül attól, hogy hol, milyen környezetben élünk, melyek azok a tényezők, amelyek akadályozzák Istennel való kapcsolatunkat? Túl sok a szabadidőnk? Túl sok minden köti le a figyelmünket? Túl sok a tennivalónk? Túl sokat kell dolgoznunk, csak hogy fenn tudjuk tartani magunkat? Milyen gyakorlati lépéseket tehetünk, ha már látjuk, hogy pontosan mi is ad aggodalomra okot, nehogy a lelki életünk lássa kárát?


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2008. 2. negyedév

Jézus csodája

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: