SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: Máté 4:4; Lukács 2:40; 6:12;

János 4:34; 17; 1János 2:6

„Aki azt mondja, hogy őbenne marad, annak úgy kell járnia, amint ő járt" (1Jn 2:6).

Az adventisták békeszerető emberek. Felettébb lelkesen fogadjuk, ha az egyház vagy egyes tagjai pozitív sajtóvisszhangot kapnak és mindenki csupa jót mond rólunk. De mit szólnánk, ha egy reggel arra ébrednénk, hogy az újságok főcímei vesztesnek, rendbontónak, lázadónak titulálnának? Elég erős lenne-e Istenbe vetett hitünk, bizalmunk, hogy megtartson ilyen helyzetben is? Történelmi távlatból csodáljuk Jézus tetteit, de el tudjuk képzelni, milyen érzés lehetett akkor átélnie, hogy kora legmagasabb rangú társadalmi és vallási méltóságai gyalázták és az ördög táborába tartozónak nevezték?

Földi szolgálata végén a római katonák bántalmazták: „És bíborba öltözteték őt, és tövisből font koszorút tevének a fejére, és elkezdék őt köszönteni: Üdvöz légy, zsidók királya! És verik vala a fejét nádszállal, és köpdösik vala őt, és térdet hajtva tisztelik vala őt… és kivivék őt, hogy megfeszítsék" (Mk 15:17-20).

Mi készíthet fel ilyen szörnyű testi-lelki fájdalom elviselésére, hogy ne roppanjunk össze a csapások alatt? Hogyan maradhat az ember állhatatos és nyugodt, amikor az egész világ ellene fordul, és nem lát emberi segítséget? Jézus számára a válasz az Istennel való közösségben rejlett. Rendkívül szoros kapcsolatot ápolt mennyei Atyjával. E heti tanulmányunk éppen erről szól.