Majd következett a küzdelem…

Ahogy a kereszténység terjedt a görög-római világban, és elérkezett a második nemzedék ideje, az emberek gondolkodni kezdtek a Jézus személyét érintő alapvető üzeneten, és kérdéseket tettek fel. Hogyan lakozhatott isteni és emberi természet ugyanabban a testben? Hogyan válhatott Isten halandóvá? Milyen kapcsolatban van Jézus az Atyával? És így tovább…

Az I. századtól kezdve két egymással szembenálló nézet alakult ki. Az egyik Krisztus emberi természetét hangsúlyozta – istenségének rovására, a másik pedig pontosan fordítva. A Krisztus istenségét tagadók között voltak az ebioniták, egy korai zsidó-keresztény csoport, akik azt tanították, hogy Jézus csak a keresztségekor lett Isten Fia, amikor is egyesült az örökkévaló Krisztussal. Nem isteni lény volt, nem is válthatta meg az emberiséget, csupán engedelmességre hívta. Később, a III. század vége felé az ariánusok indítottak támadást Krisztus istensége ellen, ám a niceai zsinat Kr. u. 325-ben határozottan elítélte álláspontjukat.

A másik oldalon nagy súllyal jelentkeztek a gnosztikusok, akik azt tanították, hogy a lélek jó, az anyag pedig rossz – különösen igaz ez a testünket alkotó anyagra. Ennélfogva az emberi test nem lehetett a Legfőbb Lény kinyilatkoztatásának eszköze.

Tanulmányozzuk 1Jn 4:1-3 verseit! Hogyan hozhatók kapcsolatba a gnosztikusok imént vázolt álláspontjával János szavai?

A Jézus személye körüli harcok öt kemény századon át, a II.-tól a VI. századig dúltak. Először istenségét kérdőjelezték meg. Valóban Isten volt? És ha igen, milyen viszonyban állt az Atyával? A kérdés ezután emberi természetére terelődött, és arra, hogyan ötvöződött az isteni és az emberi egyetlen személyben. Állítások és cáfolatok hangzottak el, nyilatkozatok és ellennyilatkozatok, vádak, ítéletek születtek, és kiközösítésekre került sor; különböző irányzatok alakultak ki, mind a saját igazukat hirdetve. A hatalmas zűrzavar és küzdelem közepette azonban – egészen meglepő módon – a hagyományos bibliamagyarázat győzedelmeskedett Jézus természetét és személyét illetően. (Lásd a Kalcedoni Hitvallásból vett idézetet a pénteki tanulmányban!)

Vigyázzunk, nehogy a ma felvetődő kérdések ugyanúgy megosszák a közösséget, mint ahogy a korai egyházban ez gyakran előfordult!


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2008. 2. negyedév

Jézus csodája

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: