A szobában bent döbbent csend feszült,

hogy az ajtón váratlan belépett.

Lábán, oldalán és a két kezén

a szegek helye mint zsarátnok égett.

Vérző homlokán furcsa égi fények…

A szeme mély volt, lángoló, meleg.

Tekintetétől reszketett a lélek

és megreszkettek künt a kék hegyek.

Halált legyőző roppant hatalmával

Úr volt a földön, s Pilátus felett.

Lábától roppant, ropogott a mélység,

és Őt dicsérték fent a fellegek.

A bezárt ajtón nesztelen belépett…

Ott ült a tíz, bénán és vakon…

De homlokán már tiszta fényben égett:

„Nékem adatott minden hatalom!"

S szava zendült, betöltve a termet,

míg szemei rubin-fényben égtek.

Szava zendült, betöltve a termet,

s szólt az Ige: „Békesség tinéktek!"

Én Istenem, most így imádkozom

bezárt ajtók, csukott szívek során,

bús koldusod, vak félelmek között

tántorgó lábbal, árván, mostohán.

Én Istenem, most így imádkozom

ím térdre hullva szent Színed előtt:

Ma tégy csodát, mint akkor, hajdanán,

ma tégy csodát, ma küldjed újra Őt!

Földi békénknek koldusruhája

lefoszlott immár életünk felett.

Ó jöjj, Uram e békétlen világba,

és add nekünk Te békességedet!