Amikor Márk evangéliuma 4. fejezetének eseményei történtek, a tanítványok már jó ideje Jézussal voltak. Mennyit tanulhattak már a Mester lábánál!

Olvassuk el Mk 4:35-41 verseit! Miről árulkodnak a tanítványok szavai (38. vers)? Hányszor éljük meg mi is hasonló módon a nehéz időszakokat?

Gyakran teszünk mi is így, kétségbe vonva az Úr gondviselését, ha valami szörnyűség vagy baj ér. A helyzet érdekessége viszont, hogy Jézus végig velük volt. Először is, Ő kérte meg követőit, hogy keljenek át a túlsó partra. A vihar nem érte váratlanul, és mindig tudja azt is, hogy mi milyen próbákban vagyunk.

Van annak jelentősége, hogy a tanítványok ébresztették fel Jézust, nem pedig a vihar?

Figyeljük meg, milyen szerepet játszik a félelem a tanítványok viselkedésében a történet folyamán végig! Először a vihartól féltek, majd amikor már csend lett, mintha Jézustól kezdtek volna tartani. A hatalom ilyen megnyilvánulása természetesen lenyűgöző volt, de a Krisztussal töltött ennyi idő után már tudniuk kellett volna, hogy nincs okuk félni az Úrtól. Hatalma inkább a remény és vigasztalás óriási forrását jelenthette volna, ismerve annak jellemét, akié „minden hatalom". E történet szerint bizony ezeknek a férfiaknak még sokat kellett tanulniuk arról, hogy mit jelent Krisztus tanítványának lenni!

Mikor fordult elő utoljára, hogy kétségbe vontuk az Úr gondoskodását? Mit tanultunk meg akkor, ami a legközelebbi megpróbáltatás során javunkra válhat?