Aki meghátrál

„Ekkor elhagyák őt a tanítványok mind, és elfutának" (Mt 26:56).

A tanítványok három és fél évet töltöttek Jézus társaságában. Olyan kiváltságokban részesültek, amelyben csak nagyon kevesen a földi halandók közül. Kevés ember láthatta mindazt, amit ők. Végül is, a több milliárd ember közül hányan látták Jézust emberi testben? Hányan élvezhették nap mint nap jelenlé-tét, míg itt járt a földön? E tanítványok, emberi mércével mérve a lehető legnagyobb kiváltságban részesültek.

Persze részben ez is hozzájárult a problémához, hiszen esendő emberek lévén, ők is nehéz küzdelmek árán értettek meg mindent, amit az Úr értük tett.

Fussuk át akármelyik evangéliumot! Milyen csodálatos dolgokat vitt végbe Jézus, tanítványai szeme láttára? Hány bámulatos módon bizonyította kilétét? Ezután nézzük meg a mai igeszakaszokat! Milyen félelmetes üzenetet, sőt figyelmeztetést találunk bennük a magunk számára?

Jézus igyekezett felkészíteni tanítványait távozására, tudva, hogy nem sokáig lesz már velük, ők azonban nem figyeltek rá. Nem volt titok előtte, mi történik majd Jeruzsálemben, és meg is próbált beszélni nekik szenvedéseiről, de nem hallgatták meg. Így felkészületlenül értek Jeruzsálembe.

Úgy tűnt, Jézus földi szolgálata idején követői inkább a tetteire, mint szavaira összpontosítottak. Tettei megerősítették messiási reményeiket, amivel nagyon elégedettek voltak. Jézus megdicsőülésekor mennyei hang is figyelmeztette őket, hogy hallgassák Mesterüket, de nem okultak az Úr szenvedéséről szóló tanításból.

A húsvéti bárány elfogyasztása után Jézus arról beszélt, ami rá várt, de követői nem figyeltek szavaira. A kertben kérte őket, imádkozzanak vele, hogy az Úr adjon erőt az előtte álló feladatra, őket azonban hamar elnyomta az álom.

Vegyük számba mindazt, amit Jézus értünk tett: az ígéreteket, a reményt, az ajándékokat, az életünkben lezajlott változást, a hitünket erősítő bizonyítékokat! Mindezt Krisztustól kaptuk! Hogyan kerülhetjük el a tanítványok hibáit, ha abba kapaszkodunk, ami Jézushoz köt?


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2008. 1. negyedév

Tanítványok

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: