Felkészülés a tanítványságra

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: Máté 5–7; 10:1; 10:5–11:1; Márk 3:1-19;

Lukács 6:12-16

„Ti vagytok a világ világossága. Nem rejtethetik el a hegyen épített város. Gyertyát sem azért gyújtanak, hogy a véka alá, hanem hogy a gyertyatartóba tegyék és fényljék mindazoknak, akik a házban vannak. Úgy fényljék a ti világosságtok az emberek előtt, hogy lássák a ti jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat" (Mt 5:14-16).

Tanítványnak Jézus Krisztus követőjét nevezzük, aki állhatatosan törekszik, hogy jellemében egyre inkább Mesteréhez hasonlítson. Ahogyan Jézus tanította és elküldte tanítványait, ugyanúgy minden gyülekezetnek feladata olyan jól működő programokat szervezni, amelyek segítik és bátorítják a tanítványokat lelki fejlődésükben. Hiszen mi haszna annak, ha emberek tömegeit kereszteljük meg, akik azután hamarosan el is hagyják az egyházat? Így nem lehetünk hűek Istentől jövő küldetésünkhöz. Jézus azt mondta: „Elmenvén azért, tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében" (Mt 28:19). A magyar fordításban a „tegyetek tanítványokká" kifejezés hűen tükrözi Jézus szándékát, ami alatt nemcsak a tanítást kell értenünk, hanem mindenfajta támogatás biztosítását, amire egy újonnan megkeresztelt tagnak szüksége lehet.

A héten megvizsgáljuk, hogyan érdemes felkészülni a tanítványi küldetésre.

Márk evangéliuma 3. fejezete azzal a történettel kezdődik, amikor Jézus egyik szombaton a zsinagógába belépve meggyógyította a száradt kezű embert, ami egyike volt híres szombatnapi gyógyításainak. Mk 3:1-12 verseiben a következő fonákság figyelhető meg: a vallási vezetők azon tanakodtak, hogyan ölhetnék meg Jézust, miközben a Mestert hatalmas tömeg vette körül, akármerre járt. Az egyik csoport rettegett hatalmától, míg mások épp annak áldásaira vágyódtak.

GONDOLKOZZUNK RAJTA! Hogyan készítette fel Jézus a tanítványait? Mielőtt elküldte őket a szolgálatra, felhívta a figyelmüket valamire. Milyen elveket tanulhatunk szavaiból a tanítványsággal kapcsolatban? A Hegyi beszédből mire következtethetünk a tanítványsággal kapcsolatban? Miféle ellenállásra számíthatnak Krisztus követői?


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2008. 1. negyedév

Tanítványok

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: