Az első tanítványok

Jn 1:35-51 verseit elolvasva válaszoljunk a következő kérdésekre:

1. Hogyan készítette elő Keresztelő János az első tanítványok elhívását? János példájából mit tanulhatunk úgy egyénileg, mint közösségi szinten?

2. Mennyire volt fontos szerepe a Szentírásnak abban, hogy az emberek készségesen követték Jézust? Mi az üzenet ebben számunkra?

3. Mit tettek a tanítványok azért, hogy mások is meghallják Jézus hívását? Mit árul el ez saját elhívásunkkal kapcsolatban?

4. Hogyan segített Jézus Nátánaelnek előítéleteit legyőzni?

András már egy ideje Jézus társaságában volt, és nemcsak elhitte, hogy Ő a Messiás, de azt is megtette, amit a Mester minden követőjétől elvár: másoknak is beszélt arról, milyen öröm tanítványnak lenni. Andráson észrevehető volt, hogy megértette a lényeges alapelvet: nem zárhatjuk magunkba, és nem tarthatjuk fenn egy szűk közösség vagy társaság számára, amit megismertünk. Tanítványnak lenni olyan élmény, amiről beszélni kell.

András példáját mások is követték. András tehát hallotta Jánost Jézusról beszélni, és követte az Urat. Ezután elmesélt mindent a testvérének, Péternek, és őt is Jézushoz hozta. Így lett Péter is az Úr követője.

Mi is először meghalljuk a Jézusról szóló igazságot, elhatározzuk, hogy követjük őt, majd másoknak is beszélünk róla. Ez a folyamat nap mint nap megismétlődik a világ minden táján.

Mit mondunk, ha Jézusról kell valakinek beszélnünk? Milyen mélyen gyökerezik az Istennel való kapcsolatunk? Mivel tudnánk felkelteni mások érdeklődését Jézus iránt?


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2008. 1. negyedév

Tanítványok

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: