Jézus tanítványai

Nyilvános működése kezdetétől fogva Jézus mellett mindig ott találjuk a tanítványokat. Mind a görög, mind a zsidó mesterek hagyományait tekintve Jézus úgy lépett fel az I. század zsidó történelmében, mint egy tanító, aki maga hívja el tanítványait. Kapcsolatba lépett Keresztelő Jánossal is; János keresztelte meg, amikor küldetésére készült.

A zsidó és a görög hagyományoknak is megfelelt, hogy Jézust követték tanítványai, ahová csak ment, hallgatták tanítását és követték példáját (Mt 5:1-3; Jn 1:35-40; 2:1-2).

Olvassuk el figyelmesen Mt 4:18-20 verseit, majd a vasárnapi és a hétfői részhez visszatérve hasonlítsuk össze, milyen feltételek mellett lehetett valakiből Jézus tanítványa, és mi volt a helyzet a görög tanítók, illetve a köztiszteletben álló, elismert rabbik esetében. Milyen hasonlóságokra illetve különbségekre bukkanunk?

„Eddig még egyetlen tanítvány sem egyesült munkatársként tökéletesen Jézussal. Számos csodáját látták, hallgatták tanításait, de nem hagytak föl teljesen korábbi foglalkozásukkal. Keresztelő János bebörtönzése mindannyiuknak keserű csalódást jelentett. Ha ez lett a vége János küldetésének, akkor kevéssé reménykedhetnek Mesterükben, aki ellen az összes vallási vezető összefogott. Ilyen körülmények között megkönnyebbülést jelentett számukra, ha egy kicsit újra halászhattak. Most viszont Jézus elhívta őket: hagyjanak föl korábbi életükkel, s érdekeiket egyesítsék az övével. Péter elfogadta a hívást. Amikor partot értek, Jézus hívta a másik három tanítványt is: „Kövessetek engem, és én azt mívelem, hogy embereket halásszatok" (Mt 4:19). Ők azonnal mindent elhagytak, és követték Jézust" (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 2003, Advent Kiadó. 197. old.).

Miről kell lemondanunk, ha követni akarjuk Jézust? Hogyan válaszoltunk már erre a kérdésre? Lehetséges, hogy még mindig ragaszkodunk bizonyos dolgokhoz, amelyek akadályozzák az Úr iránti teljes elkötelezettségünket?


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2008. 1. negyedév

Tanítványok

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: