Tanítványok – akkor és most

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: Máté 24:14; 28:19-20; Márk 16:20;

János 3:22-31; Apostolok cselekedetei 5:34-39

„Azok pedig kimenvén, prédikálának mindenütt, az Úr együtt munkálván velük, és megerősítvén az igét a jelek által, amelyek követik vala" (Mk 16:20).

Már Jézus földi szolgálata előtt is voltak tanítványok. Urunk testet öltését megelőzően jó néhány évszázaddal is felléptek tanítók, akik tanítványokat toboroztak, és tanításaikkal jelentősen hatottak mások életére. Ez igaz a görögökre, a zsidókra, a kínaiakra épp úgy, mint más ókori kultúrákra nézve. Sokan közülük visszautasították a tanító címet, és ellenezték, hogy követőiket tanítványoknak nevezzék, mert olyan szinten baráti volt a közöttük levő kapcsolat.

Ezen a héten megvizsgáljuk, mennyiben hasonlítható össze a tanítványság általános fogalma azzal, hogy valaki Jézus tanítványa. Szót ejtünk még arról is, hogy mit jelent ez Jézus XXI. században élő tanítványainak.

GONDOLKOZZUNK RAJTA! Milyenek voltak a görög és a zsidó tanítványok? Mennyiben különböztek tőlük Keresztelő János, illetve a názáreti Jézus tanítványai? Mai feladatainkkal kapcsolatban mit tanulhatunk a Jézus korabeli tanítványoktól?


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2008. 1. negyedév

Tanítványok

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: